#MiVoltaHéten – Az e-cars.hu 32. heti hírösszefoglalója

0

A magyarországi autó piacot sem kímélte a vírus, az elektromos autók azonban mégis jól szerepeltek

A júliusi hónapban összesen 12 045 új személygépjárművet helyeztek forgalomba, ez 20 százalékos visszaesést jelent a tavalyi számokhoz képest. Érdekesség viszont, hogy az elektromos autók még az adott körülmények mellett is képesek voltak 6 százalékkal jobban teljesíteni az előző éves adatokhoz képest. Ez szám szerint 181 eladott elektromos autót jelent. Az biztos, hogy az autózás ezen szegmensének jót tett az állami támogatás, reméljük további növekedések várhatóak a jövőben is. 

Hyundai Kona elektromos autókkal frissít a MOL Limo!

30 darab, 39 kWh-os akkumulátorral felszerelt elektromos autóval újítja flottáját a MOL. Ez az elektromos autó a hatótávolsága miatt is közönségkedvenc lehet, hiszen egyetlen feltöltéssel 305 kilométer megtételére is képes, amivel akár családi kiruccanásokat is tervezhetünk elektromos meghajtással. 

Czikora Tamás, a MOL-csoport mobilitási vezetője az ügyben elmondta:

„Felhasználóink nemcsak kíváncsiságból, az újdonság varázsa miatt keresik az elektromos autókat, hanem a környezettudatosság is egyre inkább szempont a számukra. A fenntarthatóság a MOL értékrendjében is kiemelt szereppel bír, amit az autómegosztó flottánkkal, valamint annak legújabb elektromos modelljével tovább erősítünk” 

Nagyon vezeti a Tesla az e-autó eladásokat

Folyamatosan írjuk mi is az olyan cikkeket, melyeknek témája a Tesla piacvezető szerepe, legyen szó az eladásokról, a részvényárakról, vagy a gyárépítésekről. Sokszor csak egy Q1-et kell Q2-re cserénünk a címekben, a lényeg változatlan az idő múlásával is. 

A héten az EV Sales egyik tollnoka készített egy rövid statisztikát az elektromos autók idei évi eladásaiból. Ahogyan José Pontes is megírta, a Tesla egyedül több tisztán elektromos autót tudott eladni, mint az utána következő 3 gyártó összesen. Még akkor is majd 50 ezer értékesített autóval vezet a kaliforniai márka, ha a plug-in hibrideket is beleszámítjuk a versenybe. Úgy tűnik tehát, hogy azok az elemzések, melyek a Tesla vezető szerepének visszaesésére fogadtak, kezdik hitelüket veszteni.

Megérkezett a Cadillac luxus-crossovere

A vírushelyzet miatt januárról elhalasztott bemutató a héten meg is történt, a nagyközönség is megcsodálhatta a Lyriq elektromos modellt. Ez lesz a GM e-vonala, amiről már korábban is beszéltek a márka vezetői. Elmondások szerint „újra fogja a Lyriq definiálni az amerikai luxust”, bár erre a nagy áttörésre 2022 végéig biztosan várnunk kell, akkor indul ugyanis a most még csak bemutató darabként megmutatott e-autó értékesítése.

A technikai adatokról szinte semmit nem osztott meg a gyártó, a mostani digitális prezentációban elhangzott a több, mint 480 km-es hatótáv tervezete, de ha minden igaz, többféle kivitel is készülni fog a típusból, melyek között jelentős eltérések lesznek a műszaki specifikációban, így az egyetlen töltéssel megtehető távolságban is.

Mindjárt kész a Gigafactory Berlin

Minden viszonyítás kérdése persze, de egy ilyen volumenű beruházás esetében – úgy, hogy csak pár hónapja kezdődtek meg a munkálatok – a 11 hónapra tervezett átadás igazán nevezhető „mindjárt”-nak. 

A 2021. júliusi dátum pedig nem tűnik elhamarkodottnak, főleg úgy nem, ha megnézzük, hol is tart most az építkezés: 

Hatalmas az európai piac érdeklődése a gyár indulásával kapcsolatban, ugyanis itt készülnek majd a kontinensre szánt Model Y-ok, amik várhatóan a mostani – Amerikából behozott – modelleknél jóval kedvezőbb áron lesznek megvásárolhatóak. 

Rozsa Arpad
“Orvostanhallgatóként az egészség védelme mindennapjaim szerves részét képezi. A nyomaték és a hangtalan közlekedés mellett így kifejezetten fontosnak tartom, hogy ne szennyezzük azt a környezetet, melyben mindennapjainkat éljük.”