Microlino 2.0 – teljesen újratervezték a városi elektromos cirkálót

0

Microlino egy városi elektromos kisautó, melynek az elmúlt 1-2 évben igen kalandos útja volt. A problémát főként a Micro Mobility Systems és az Artega cégek közötti vita okozta. Év végére azonban úgy tűnt a vita megoldódott, és mindkét fél elégedett az eredménnyel.

Merlin Ouboter új információkat ígért a Microlino projektről 2020 elejére. A bejelentéssel nem is várt sokat, január 2-án közölte, hogy a Micro-Mobility megállapodott az Artega és TMI vállalatokkal. Az Artega elkészítheti a Karo limitált változatát, és ezért cserébe a Microlino modellt nem kell az közösen gyártaniuk, helyette az új partner a CECOMP nevű olasz vállalat lesz.

A tavaly bemutatott modellt a cég teljesen újratervezte, hogy növeljék a biztonságot. Továbbá az átalakítás részeként teljesen új vázat kapott a kisautó. Stílus tekintetében a 2.0 verzió még áramvonalasabb lett, mint elődje. Emellett egy vékonyabb A-oszloppal, és szélesebb hátsó résszel gondolták újra a tervezők a városi kisautót.

A Micro szerint a modell belseje is teljesen átalakult, és a kormánymű is rögzítve lett.

Továbbá egy „erősebb és hatékonyabb” elektromos motorra is számítani lehet. Egyelőre ezek pontos tulajdonságait nem ismertette a gyártó, de az előző modellben egy 15 lóerős és 10 Nm-es motor dolgozott. A 8 kWh-s akkumulátorral pedig akár 125 kilométert is meg lehetett tenni egyetlen feltöltéssel. Az opcionálisan vásárolható 14,4 kWh-s aksival szerelt változattal a megtehető távolság akár 200 kilométerre is növelhető lett.

A fejlesztések ellenére a Microlino 2.0 ára megmaradt az eredeti 12 ezer eurós összegen.

A Micro a gyártás előtt álló Microlinó újratervezett változatát, az azóta törölt Genfi Autószalonon szerette volna bemutatni.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!