Elmarad az idei Genfi Autószalon

0

Ma reggel egy rendkívüli ülés után a Svájci Szövetségi Tanács bejelentette, hogy március 15-ig minden, ezer főnél nagyobb létszámú közönséget felvonultató eseményt törölnek.

Ez sajnos azt jelenti, hogy a Genfi Autószalont sem rendezhetik meg! Közel egyhetes huzavona után tettek most pontot a mondat végére. Az autószalon szervezői egy sajtótájékoztatót is kiadtak.

„A Szövetségi Tanács fő elsőbbsége az emberek védelme.” – mondták a hatóságok közleményükben –  „Ez a koronavírus-járványban fellépett legújabb fejleményekre reagál, melyek kimerítik a járványügyi szabályozásban felmerülő „különleges esetek” követelményeit.”

„Sajnálattal közöljük, hogy a 2020-as Genfi Autószalont törölték. Ez egy rajtunk felül álló esemény.” – mondta a sajtótájékoztatón a szervezőbizottság.

A szervezők minden eladott jegy árát visszafizetik! Továbbá arra kérik a kiállító cégeket, hogy március 7-ig bontsák le a standjukat, ugyanis a show nem elhalasztva lett, hanem törölve!

„Nem tudjuk elhalasztani a Genfi Autószalont. Szinte lehetetlen! Ahhoz túl nagy volumenű!”

„Nem tudjuk elhalasztani ezt az eseményt. Lehetetlen. Ahhoz túl nagy volumenű.” mondta el a szervezőbizottság a sajtótájékoztatón.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!