A magyar tulajdonú Eurotrade Zrt. Környe határában szerdán átadta nyolchektáros napelemparkját, melyet 1,6 milliárd forintból hoztak létre.

Szűcs Attila, a vállalkozás ügyvezetője elmondta, a társaságnak 20 éves áramátvételi szerződése van a MAVIR Zrt.-vel, és arra számítanak, hogy a beruházás 8-9 év alatt térül meg. A napelempark évente 6400 megawattóra áramot termel, ami megfelel kétezer átlagos magyar háztartás vilamosenergia-igényének. A fejlesztést harminc százalékban saját erőből hajtották végre, valamint a Takarékbank tízéves futamidejű hitelének segítségével.

A nyolchektáros, saját tulajdonú területre közel húszezer, BYD gyártmányú szolárpanelt telepítettek. A keletkező energiát 12 kilométeres kábelen továbbítják és 67 Huawei inverter alakítja váltóárammá a villamosenergia hálózat számára.

Az ügyvezető ismertette, hogy az Eurotrade Zrt. cégcsoportja közel 30 megawattnyi naperőműves kapacitást fejleszt, négy erőmű már termelésben áll. Az Eurotrade Zrt. megállapodást kötött a Komáromban elektromos autóbuszokat gyártó, kínai BYD-del napelemek kereskedelmére. Magyarországon napelemparkoknak már több tízezer táblát értékesítettek és készülnek és belépni készülnek a háztartási kiserőművek piacára.

Az Eurotrade Zrt. egy 1990-ben alapított, magyar családi vállalkozás, kezdetben cseh és szlovák teherautók importjával foglalkoztak, majd emellett olasz teherautók forgalmazására és szervizelésére álltak át. Tevékenységüket a komáromi autópálya csomópont melletti, 33 ezer négyzetméteres központból irányítják, ezenkívül Budapesten és Szombathelyen van telephelyük, illetve leányvállalatot alapítottak Romániában és Szlovákiában. A cégcsoport mintegy 30 vállalkozást foglal magába, 300-nál több embernek adnak munkát, 2018-as bevételük megközelítette a 15 milliárd forintot.