Akár 400 kilométeres hatótávval debütálhat az új Renault Zoe

0

A Renault vállalat egyik legsikeresebb e-eutós terméke a Zoe, amit bátran hívhatunk számos európai piac egyik bestseller termékének. 2012-ben mutatták be a Renault végleges, sorozatgyártásra érett, legkisebb tisztán elektromos autóját a Renault ZOE-t, majd 2012 decemberében el is kezdődött a kis e-autó gyártása Franciaországban, amit 2013-ban további EU-s bevezetés követett. Ám az idő és a technikai fejlődés nem áll meg, így lassan a Renault-nak is időszerű lesz frissíteni a Zoe külső  és belső tartalmát. Hogy a facelif, vagy a teljes generációváltás lehetőségei közül melyik valósul meg, azt még hivatalosan nem tudni. Az erre vonatkozó kérdéseket a Renault német főhadiszállásáról, Brühlből sem kívánták cáfolni vagy megerősíteni, helyette csupán annyit mondtak, „hamarosan több információ tudható az új ZOE-ról.”

Ha már műszaki tartalom, a jelenlegi Zoe töltőjéről egy alapos elemzést nálunk is olvashat az érdeklődő, természetesen Varsányi Péter barátunk szakértő kézfogásával körbevezetve!

Erre pedig már az időpont is tudható, június 17-én a Renault egy hivatalos esemény keretein belül mutatja majd be az új ZOE-t, de a külsőt illetően vannak, akik jól értesültnek mondják magukat és az alábbi kép került fel több autós magazin oldalára is:

A technikai adatokról is van szó pletyka szinten. Az első a motor teljesítményét tárgyalja, konkrétan azt, hogy 88-ról 100 kW-ra nő, míg az akkumulátor kapacitása 41-ről 52 kWh-ra. A növekedésnek köszönhetően pedig közel 390 kilométeres WLTP hatótávolságra számíthatunk. A villámtöltési képesség 100 kW-os lesz, CCS szabványon keresztül és a LED-es első fényszórók is alapárasak lesznek.

A belső is egy alaposabb átszabáson fog átesni, egyesek már egy 9,3 col átmérőjű érintőkijelző jelenlétéről is beszélnek. Az biztos, hogy hamarosan minden információ elérhető lesz az új ZOE-ról!

Regisztrálj a fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. “e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!