A közúton közlekedhet az autonóm Einride T-pod teherautó

0

A svéd start-up vállalkozás tavaly július közepén mutatta be a közönségnek a T-log elnevezésű haszongépjárművét. A cég tervei szerint a rönkszállító közel 200 kilométert tud megtenni egyetlen töltéssel, köszönhetően a 300 kWh-s akkumulátorcsomagnak. Az önvezetéshez szükséges technológiát az Nvidia önvezető platformja biztosítja, így az autó nem csak távvezérléssel, de teljesen önvezető módban is képes haladni.

Einride T-log specifikációk:

  • Rakománykapacitás: 15 euro raklap
  • Hatótáv: 200 km
  • Végsebesség: 85 km/h
  • Akku kapacitás: 300 kWh
  • Méret: 7,3m X 2,5m (megközelítőleg)
  • Tömeg: 26 T (teljesen megpakolva)

A hónap elején pedig a svéd Einride és a globális logisztikai szolgáltató a DB Schenker útnak indította legelső autonóm elektromos teherautóját a T-pod-ot Svédországban.

2017-ben hallhattunk először a T-pod-ról és úgy tűnik, hogy két évnyi fejlesztés után megérett a gyümölcs. 2018 novemberében a DB Schenker svédországi Jönköpingben található központjában kezdte meg a teszteket, majd idén márciusban a svéd Közlekedési Ügynökség jóváhagyta, hogy közúton közlekedjen az autonóm jármű – egyelőre még nem a legforgalmasabb autópályára engedik fel a kamiont, hanem „egy rövid távú közúton egy ipari területen belül – egy raktár és egy terminál között közlekedhet – ahol a forgalom általában alacsony.

Einride T-pod specifikációk:

  • Rakodási kapacitás: 15 euró raklap
  • Hasznos teher: 20 tonna
  • Hatótávolság: 200 km egy feltöltéssel
  • Végsebesség: 85 km/h
  • Akkumulátor kapacitás 200 kWh
  • Méret 7 x 2,5 m (kb.)
  • Tömeg: 26 tonna (teljesen megpakolva)

Regisztrálj a fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. “e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!