Akár Magyarországon is készülhetnének az elektromos Mercedesek

0

Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában tájékozódott a hét végén a német autógyártó beruházásának előrehaladtáról – tájékoztatta a német autógyártó hétfőn az MTI-t.

A látogatás alkalmával Palkovics László megbeszélést folytatott a gyár vezetőivel, áttekintették a régió legnagyobb munkaadójának fejlesztési terveit, aktuális innovációkat, felsőoktatási és szakképzési kérdéseket.
A helyszíni bejárás után tartott konstruktív munkamegbeszélésen részt vett Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere is.
A Mercedes-Benz Cars május elején jelentette be, hogy már működő autógyára szomszédságában megkezdi új autógyára építését Kecskeméten. A beruházás egymilliárd euróból, mintegy 320 milliárd forintból valósul meg és több mint 2500 új munkahelyet teremt. Az új gyárban a tervek szerint 2020-ban indul a termelés.
A beruházással a Mercedes-Benz az első full-flex gyárát hozza létre Magyarországon. A gyárban rugalmasan, egyazon gyártósoron állíthatók elő a különböző modellek a kompakt autóktól a hátsókerék-meghajtású limuzinon át a különböző meghajtással rendelkező járművekig, az elektromos autókat is beleértve.
Az új gyár présüzemből, karosszériaüzemből, felületkezelő és összeszerelő üzemből áll majd és, széndioxid-semleges energiaellátású lesz. A full-flex gyárral a Mercedes-Benz Cars a jövő járműveinek rugalmas gyártásához szükséges kapacitást és technikai feltételeket teremti meg, így például az önvezetésre is alkalmas elektromos autókét is.

forrás: MTI

Érdekelnek a hírek, érdekességek a Mercedes-Benz és a Smart világából? Esetleg ilyen autót szeretnél venni, de még sok a kérdésed? Vagy már megvetted?
Segítenél másoknak? Tanácsokat adnál? Kérdeznél?
Jó helyen jársz, Magyarország Mercedes-Benz, Smart Elektromos és Plug-in hibrid autós Club Facebook csoportjában mindenre megkapod a választ! Ide kattintva csatlakozz most!

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!