A Ford közzétette vadonatúj, tisztán elektromos terepjárójának előzetes fotóját

0

A Ford ma tette közzé az első beharangozó fotót az új Mustang által inspirált terepjárójáról. Ez az első új modell, amin a kifejezetten elektromos autók fejlesztésére felállított Ford Team Edison csoport dolgozott.

A Ford Team Edison globális termékfejlesztési igazgatója Darren Palmer, és a lelkes, sokoldalú csapat most költözött be új irodaházába Detroit belvárosában. A Ford arra ösztönzi ezeket a szakembereket, hogy egészen szokatlan, innovatív megközelítéssel fejlesszenek elektromos hajtású járműveket az exponenciális ütemben bővülő piacra.

A vállalat azt várja a csapat tagjaitól, hogy lendületesen dolgozzanak, és hogy az általános problémákat ugyanúgy gyorsan és közösen oldják meg, mint az egyes piacokon jelentkező egyedi kihívásokat – éppen ezért a Team Edison munkatársai a “legkevésbé sem vonalas gondolkodásúak”, és minden ötletet több nézőpontból is megvizsgálnak. A csapat a prototípusok fejlesztéséhez is friss szemlélettel fogott hozzá – amire jó példa az olyan anyagok használata, mint a kartonpapír –, és ez a hozzáállás biztosítja azt a rugalmasságot és merészséget, ami igazán intuitív és innovatív tervek születéséhez vezethet.

“Az elektromos autók vevői már a holnapnak vásárolnak, ezért a csapatunk 100 százalékban arra összpontosít, hogy ne csupán szerethető autókat alkossunk számukra, hanem egy teljes elektromos autós ökoszisztémát, ami hibátlanul működik,” nyilatkozta Palmer.

A Ford új Mustang modellje által inspirált, tisztán elektromos hajtású, nagy teljesítményű és több mint 480 kilométer hatótávolságú terepjárója 2020-ban érkezik. A Ford 11 milliárd dollárt fektet be abba, hogy 2022-ig 40 tagúra növelje elektromos hajtású járműveinek globális kínálatát, amiben 16 tisztán elektromos hajtású modell szerepel majd.

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]