norvégia - keresési eredmények
Ha nem elégedett az eredménnyel, próbáljon másik keresést
Már az első negyedévben több mint egymillió zöld autót adtak el
2018 első negyedévében több mint egymillió zöld autó talált gazdára.
Már több mint hárommillió e-autó rója az utakat világszerte
2017-ig bejelentett tisztán elektromos vagy külső forrásból tölthető autók statisztikája.
Nőtt a hibrid-elektromos és csökkent a dízelek aránya az újonnan forgalomba helyezett autók között...
Egy újabb statisztikai adat az EU-ból illetve a magyarországi eladásokról.
Mélyponton a magyarországi környezetszennyező dízel eladások
Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) által kiadott legfrissebb jelentés tanúsága szerint az idei év első negyedévében Magyarországon 5,1%-os történelmi csúcsot ért el a részben vagy teljesen elektromos, azaz a hibrid elektromos (HEV), hálózatról tölthető hibrid elektromos (PHEV) és akkumulátoros elektromos (BEV) autók eladásainak részaránya az újautó eladásokból.
Volkswagen e-UP: 400 kilométer egy nap, közel 420 forintból
Meglepett, hogy mit tud a legkisebb tisztán elektromos Volkswagen e-UP. Pozitív csalódás volt! Egy nap alatt megtettünk vele kb. 400 kilométert pár száz forintból és még külföldön is voltunk!
Megnyitották Németország első Ionity töltőállomását
Németországban.
A Porsche jelentős mennyiségű villámtöltőt épít 2019 végéig
Nem kevés töltőt akar telepíteni a Porsche.
Németországban is rekorddal zárult a március
Németországban is nagy volt a kereslet az elektromos autókra.
Hollandiában óriási a kereslet a tisztán elektromos autókra
A hollandok a tisztán elektromos autókat veszik.
Érkezik a MAN eTGE elektromos áruszállító
Az eTGE sokban hasonlít majd a Volkswagen e-Crafter kialakításához és tudásához, ami nem is csoda, hiszen a MAN Truck & Bus is a VW konszern tagja.
Franciaországban is csúcsot döntött az e-autók eladása márciusban
Európa számos országában is csúcsot döntött az elektromos autók eladása a múlt hónapban.
Csúcson a Norvég e-autó piac
Márciusban rekord mennyiségű e-autót értékesítettek Norvégiában.
Viszik a Tesla elektromos kamionját, mint a cukrot
A megjelenése óta eszméletlen mennyiségű Tesla Semi Truck-ra adtak le foglalást.
Angliában is foglalózható az Audi e-Tron SUV
Norvégia és Ausztria után újabb országban lett foglalózható az Audi első elektromos SUV-ja.
Az Audi bejelentette milyen szám fog az e-tron SUV árcéduláján szerepelni
A gyártó elkezdte beárazni az autót és hát német cég lévén először a német árat közölték.