December elején a Ford már jelezte az irányt, most pedig a Volkswagen Haszonjárművek is megerősítette: jelentős műszaki frissítést kapnak az elektromos Transporter és Caravelle modellek. Az együttműködésben készülő testvérmodellek ezentúl 70 kWh nettó kapacitású akkumulátorral érkeznek, ami nemcsak a hatótávon, hanem a töltési teljesítményen és a hajtáslánc-opciókon is érezhető előrelépést jelent.
Közös alapokon, közös fejlesztéssel
A Ford és a Volkswagen Haszonjárművek régóta együttműködik az elektromos kishaszonjárművek fejlesztésében. Ennek eredményeként a Ford E-Transit Custom, az Ford E-Tourneo Custom, valamint a Volkswagen Transporter és a Volkswagen Caravelle is ugyanabban a törökországi üzemben készül, belső égésű és tisztán elektromos hajtással egyaránt. Így logikus lépés volt, hogy a Fordnál már bejelentett akkumulátorfejlesztés a VW emblémát viselő modellekben is megjelenjen.
70 kWh nettó kapacitás, érezhető hatótáv-növekedés
A frissítés középpontjában az akkumulátor áll. A korábbi 64 kWh-s egységet egy 70 kWh nettó energiatartalmú akkumulátor váltja, amely nagyobb arányban használható ki. A fizikai méret nem változik, a ténylegesen elérhető kapacitás viszont nő, ami a gyakorlatban is mérhető előnyt hoz. Az elektromos VW Transporter WLTP szerinti hatótávja akár 380 kilométerre nő, ami nagyjából 13 százalékos javulásnak felel meg. Ugyanez az arány igaz a Ford E-Transit Custom esetében is.
Fontos kitétel, hogy a már forgalomban lévő, 64 kWh-s akkumulátorral szerelt járműveknél ez a kapacitásnövelés nem érhető el szoftverfrissítéssel, kizárólag az új gyártású modellek sajátja.
Gyorsabb töltés, hatékonyabb megállók
Nemcsak az energiatárolás, hanem a töltési karakterisztika is fejlődött. Bár a csúcsteljesítmény továbbra is 125 kW, az akkumulátor hosszabb ideig képes magas töltési szinten maradni. Ennek köszönhetően a 10–80 százalékos töltés ideje 30 percre csökken, ami tízperces javulást jelent. A Volkswagen szerint egy 10 perces gyorstöltés akár 100 kilométerre elegendő energiát is biztosíthat.
Érdekesség, hogy a korábbi, 64 kWh-s Ford modelleknél a töltési görbe optimalizálása szoftverfrissítéssel is elérhető, így ott a 10–80 százalékos töltési idő 39 percről akár 25 percre csökkenhet.
Jön az elektromos 4Motion összkerékhajtás
A műszaki frissítés egyik legizgalmasabb eleme, hogy 2026 elejétől az elektromos VW Transporter összkerékhajtással is rendelhető lesz. A Volkswagen által 4Motion néven kínált rendszer egy első tengelyre szerelt villanymotorral egészíti ki a hátsó hajtást. A két hajtóegység között nincs mechanikus kapcsolat, így a nyomaték elosztása rendkívül gyors és rugalmas, ami építési területeken, nedves úton vagy burkolatlan felületeken is érezhető tapadásjavulást hoz.
Az összkerékhajtású változatok 100 kW, 160 kW és 210 kW teljesítményszinteken lesznek elérhetők, ugyanúgy, mint a hátsókerék-hajtású kivitelek.
Árpozíció és piaci kilátások
A Volkswagen nem tett közzé teljes árlistát, de a konfigurátorban már láthatók az induló összegek. A 70,9 kWh-s akkumulátorral szerelt e-Transporter zárt furgon ára 59 369 euróról indul, míg az összkerékhajtású kivitelért 65 259 eurót kell fizetni. Az e-Caravelle esetében a hátsókerék-hajtású változat 66 080 eurótól, a 4Motion kivitel pedig 71 971 eurótól érhető el. A számos hajtáslánc- és karosszériaváltozat miatt a végleges árakat a gyártó konfigurátora alapján érdemes pontosítani.
Ne maradj le a legfontosabb elektromos autós hírekről!
Kövess minket
Facebookon,
X-en,
Instagramon,
iratkozz fel a
Google Newsre,
vagy nézd a
YouTube-csatornánkat.













