Ezt az elektromos autót is úgy viszik az állami pályázaton, mint a cukrot

0

A Tesla Model Y után a BYD Atto 3 is átlépte az 500 igénylést a cégek zöldautó-beszerzéseit ösztönző pályázaton. A kínai gyártó modellje hosszú ideig vezette a legkeresettebb típusok listáját, de a Model Y tavaly megelőzte, miután hosszú felzárkózás után elsőként érte el az 500 darabot. Azóta a Model Y magabiztos előnyre tett szert, jelenleg 529 igénylésnél tart, míg legszorosabb követője, az Atto 3, 502 darabos eredményt ért el – jelentette be az Energiaügyi Minisztérium (EM) hivatalos Facebook-oldalán.

A márkák versenyében a BYD továbbra is fölényesen vezet. Járműveikre körülbelül 1350-rel több igénylés érkezett, mint a másik két dobogós gyártó, a Tesla és a Volvo együttesen. A Tesla 860, míg a Volvo közel 430 darabos eredménynél tart.

A 30 milliárd forintos keretösszegű pályázat keretében már több mint 4700 vállalat igényelt állami támogatást tisztán elektromos személyautók, kisteherautók vagy kisbuszok vásárlására. A cégek összesen több mint 5500 környezetbarát jármű beszerzésére nyújtottak be kérelmet, amelyekre eddig 21,5 milliárd forintnyi támogatást igényeltek. Az Energiaügyi Minisztérium (EM) szerint a legtöbben személyautók vásárlásával korszerűsítik flottájukat, a kérelmezett közel 4300 személyautó közel negyedét a legnépszerűbb két típus teszi ki.

A megítélt támogatások több mint háromnegyedét már szerződésekben lekötötték, és a pályázók számára eddig hatmilliárd forintot, a teljes keret egyötödét kifizették. A minisztérium hangsúlyozta, hogy a részvételi feltételek könnyítése jelentősen növelte az érdeklődést: október vége óta másfélszer több kérelem érkezett be, mint az azt megelőző három hónapban.

A pályázat 2025. március végéig nyitva áll azon vállalkozások számára, amelyek célja járműparkjuk üzemeltetési és karbantartási költségeinek csökkentése.

Magyarországon a tisztán elektromos járművek száma tavaly meghaladta a 70 ezret, ami több mint kilencszeres növekedést jelent 2020 elejéhez képest.

Az Energiaügyi Minisztérium kiemelte, hogy a zöldautók jelentős szerepet játszanak a környezet védelmében. Tömeges elterjedésük nemcsak a légszennyezést és a zajterhelést csökkenti, hanem hozzájárul az életminőség javításához is a hazai településeken.

Amennyiben Te is Tesla vásárlásán gondolkozol, akkor használd az ajánlói kódunkat mellyel 180 000 forinttal olcsóbban veheted meg az új Tesla modelled. Az ajánlói kódért kattints ide!

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!