Havi és negyedéves rekordját döntötte meg a NIO

0

A NIO új havi és negyedéves rekordot állított fel több mint húszezer elektromos jármű kiszállításával a múlt hónapban. A növekedés az új modellek bevezetésének és a márka folyamatos terjeszkedésének köszönhető.

A kínai NIO elég jól helyezte el magát a kínai elektromos autógyártók palettáján. A NIO inkább az erősen közép, de inkább a felső-kategóriában indul autóikkal a vásárlók kegyeiért. Ennek megfelelően a NIO nem a havi több százezres eladásokra megy rá, amit jól mutat, hogy a NIO 2024 júniusában 21 209 darab autót adott el, amivel sikerült a saját maguk rekordját is megdönteni.

Érdemes tudni, hogy mondjuk a BYD-vel szemben a NIO kizárólag tisztán elektromos autókat gyárt és a fentebb említett darabszám alapján sikerült majdnem duplázniuk (98%) az egy évvel korábbi darabszámukat. Idén májusban egyébként 20 544 darab elektromos autót adtak el.

NIO ET5 kombi

Illetve érdemes azt is tudni, hogy a májusi és a júniusi húszezer feletti darabszámmal az eddigi legjobb negyedévét is sikerült összehoznia a NIO-nak. A NIO az idei év második negyedévében 57 373 darab autót értékesített, ami 143 százalékos bővülés 2023 második negyedévéhez képest. A NIO eddigi legjobb negyedéve a 2023 harmadik negyedév volt, akkor 55 532 darab autót tudott elpasszolni. A vállalat egyébként a saját várakozásait is megdöntötte, ugyanis a vezetők 54-56 ezer darab e-autó eladásra számítottak csupán.

Az eladások növekedésnek oka a NIO esetében elsősorban nem az árakban keresendő, hanem inkább abban, hogy a teljes kínálatot megújították technológia szempontjából és a maguk árkategóriáján belül mindenkinek tudnak megfelelő autót kínálni. Az új NT 2.0 platformon alapul jelenleg már a teljes kínálat, ami az alábbi modellekből áll: ET5, ET5T, EC6, ES6, EC7, ET7 és ES8. Sajnos a jelenlegi európai vámtarifák nem igazán segítik majd a NIO itteni törekvéseit, ezt a Firefly nevű márkájuk révén remélik megoldani, mely modellek árazása még a vámok ellenére is kedvező lehet majd Európában.

Ám ez a Firefly márkacsalád még messze van, jelenleg a NIO az Onvo néven bemutatkozott almárkájára koncentrál. Az Onvo márka célja, hogy elérhetőbb árszinten high-tech elektromos járműveket állítson elő. A 219 900 jüantól induló Onvo L60 sem számít Kínában olcsónak, de lényegesen megfizethetőbb, mint a legközelebbi riválisa, a Tesla Model Y, amelynek ára 249 900 jüannál kezdődik Kínában.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!