Lassan itt a nyár, szóval ideje ránézni, hogy miként alakultak mostanában az európai elektromos autós értékesítések. Szinte mindenhonnan azt hallani az elmúlt időszakból, hogy vásárlói visszaesés tapasztalható az erős tavalyi érdeklődés után.
Hogy mi a valódi ok, illetve, hogy valóban egy sokáig velünk maradó tendenciával kell-e szembenézni, az jó kérdés. Az EV Volumes egyik elemzője, Jose Pontes összeszedte az adatokat az idei év márciusáról Európa tekintetében. Így most meg tudjuk vizsgálni, hogy mi újság az értékesítések terén a tavaly ilyenkor év viszonylatában.
2024 márciusában 8 százalékos csökkenés látható a tavaly márciusi számokhoz képest az olyan autók értékesítésében, melyekben külső forrásról tölthető akkumulátor került elhelyezésre (BEV, PHEV). Ez részben a kiemelkedően erős tavaly márciusnak köszönhető, azonban az első negyedév tekintetében már 5 százalékos növekedés látható a 2023 Q1-es adatokhoz képest.
A fent említett elemzés szerint 2024 márciusában 295 980 darab elektromos autót adtak el Európában (BEV és PHEV), amivel az új eladások 21 százalékát adták az ilyen autók. Tavaly ez az érték 23 százalék volt. A teljesen elektromos autók (BEV) eladásai ebből 14 százalékot visznek el, közel 200 000 darabbal. A plug-in hibridek (PHEV) a maradék 7 százalékot. Ha ehhez a 21 százalékhoz hozzávesszük az enyhe hibrideket is, akkor már 51 százaléka az új eladott autóknak valamilyen szinten elektromos volt. Hajtáslánc szerint az alábbi a megoszlás 2024 márciusában:
- BEV: 197 000 db
- PHEV: 99 000 db
- Összesen: 295 980 db
Az idei év első 3 hónapjában több, mint 700 000 e-autót adtak el Európában (BEV + PHEV), az új eladások 20 százalékát megfogva. Alább az Insideevs magazin diagramja, a piros csík a 2024-es évet mutatja:
A következő felsorolás pedig a 2024 márciusi kedvenc európai e-autókat mutatja, valamint a belőlük eladott darabszámokat:
- Tesla Model Y – 26 790
- Tesla Model 3 – 12 011
- Volvo EX30 – 7642
- Audi Q4 e-tron – 6548
- Volvo XC60 PHEV – 5752
- Volvo XC40 – 5595 (5299 BEV + 296 PHEV)
- Peugeot e-208 – 5405
- BMW i4 – 5166
- BMW iX1 – 5018
- MG 4 – 4772
Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!