A Model 3 és az Y butított változatából érkezhet az olcsó Tesla

0

Az új, igazán a tömegeknek szánt Tesla igen nagy érdeklődést tudhat magáénak, ami nem is csoda, hiszen rengetegen vásárolnánk egy igazán jó árú elektromos autót. Dacára annak, hogy mondjuk a pénzükért csak egy kisebb méretű e-autót kaphatnának. Az ilyen kombinációra minden nagyobb gyártó készül már az idén a maga tálalásában.

Persze az „elérhető ár” mindenkinek mást jelent, de jellemzően Európában a 20 és a 25 ezer euró közötti határ környékén mondja minden érdeklődő azt, hogy ha ennyiért lehet venni egy modern e-autót, akkor nem gondolkodna egy percet sem. A Tesla is erőteljesen dolgozik az ügyön, például tavaly márciusban jelentette be Elon Musk csapata, hogy olyan platformon dolgoznak, mellyel akár 50 százalékos gyártási költségcsökkentést is el tudnak érni.

Hogy a munkálatok miként állnak jelenleg, azt egyelőre nem tudni, de a legújabb Tesla bejelentés szerint a vártnál korábban érkezhet meg ez az elektromos modell. Ez pedig egyesek fejében érdekes gondolatokat szült, melyek a Reuters oldalán is megjelentek egy cikkben. Ezek arról szólnak, hogy a Tesla talán nem is egy alapoktól újnak gondolt autóval készülhet, hanem a Model 3, vagy a Model Y egy „butított” változatával, amit méretben és specifikációkban is megszabdalnának az eredeti típusokhoz képest.

A cikk több Tesla befektetőre és elemzőre hivatkozva állítja ezt. Ez az ötlet egyébként azután bukkant fel, miután a Tesla a múlt héten az első negyedéves éves jelentésében ismertette a csökkenő eladásokat és üzleti adatokat. Ugyanakkor bejelentette, hogy ezt egy korai modelloffenzívával kívánja mielőbb ellensúlyozni. A Tesla felvázolta, hogy a hamarosan érkező „megfizethetőbb modellek” a következő generációs platform és a jelenlegi platformok építőköveit használják majd fel és ugyanazokon a gyártósorokon készülhetnek, mint a jelenlegi járműkínálat. Ha így nézzük, akár jogos is lehet, hogy erre készülne a Tesla, ami egyébként bevett autóipari gyakorlat.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!