Rekord: elkészült a hatmilliomodik Tesla

0

A Tesla bejelentette, hogy legyártotta a hatmilliomodik elektromos járművét, ami hatalmas mérföldkő a növekedési ütem jelentős lelassulása közepette a vállalat életében.

Szerintem senkinek sem kell bemutatni azt, hogy a Tesla mit ért el a 2003-as alapítása óta. Ehhez persze, nagyban hozzájárult az, hogy Elon Musk 2004-ben 6,5 millió dollárt fektetett magánvagyonából a cégbe. A vállalat első terméke a Tesla Roadster volt, ami 2008-ban került sorozatgyártásba. Majd 2009. március 26-án mutatták be a vállalat második modelljét, a Tesla Model S-t, amire 2011 októberéig 6500 előjegyzés érkezett, az autók kiszállítását pedig 2012 júniusában kezdték meg.

Innen pedig már történelem, amit a Tesla csapata véghez vitt kicsivel több, mint egy évtized alatt, mikor a tényleges sorozatgyártást elindították. Ezen idő alatt számos mélyponton és nehézségen ment keresztül Elon Musk vállalata, de mára az egyik legnagyobb elektromos autógyártóvá nőtte ki magát.

2023. március elejét írtuk, mikor a Tesla bejelentette, hogy legyártotta négymilliomodik elektromos autóját a Giga Texasban. Majd 2023 szeptember közepén elkészült az ötmilliomodik Tesla, ami egy Tesla Model 3 Highland Pearl White változat volt. Hat hónappal az ötmilliomodik legyártott modell után, egy újabb rekordot könyvelhetett el a Tesla az elmúlt napon.

Ugyanis Elon Musk vállalata bejelentette, hogy elkészítette a 6 milliomodik elektromos autóját:

Amennyiben pedig Tesla vásárláson töröd a fejed, vagy csak kipróbálnád, akkor használd az ajánlói kódunkat – ide kattintva – és az új Teslához 3 hónapos Enhanced Autopilot-ot kapsz ajándékba!

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!