Smart alapokon jöhet az olcsó elektromos Renault Twingo

0

Nagyjából 2 hete jelentette be a Renault, hogy átszervezik az elektromos modellekkel foglalkozó részlegük tevékenységét. A vállalaton belül új, dedikált részleget hoztak létre az újdonságok tervezésére. Amit Ampere néven emlegetnek a franciák, és a vázolt újdonságok mellett az azokra épülő padlólemezeket is átnevezte a Renault, hogy azok egységesebben kezelhetők legyenek.

A Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség CMF-EV (Common Modular Family) platformja mostantól az AmpR Medium nevet kapta meg, míg a CMF-B EV platform az AmpR Small nevet kapta. Az Ampr Small a nevéből fakadóan is a kisebb modelleket fogja magába fogadni, többek között a 20 000 euró környéki áron belengetett Renault Twingo elektromos és teljesen újra gondolt változatát is.

Ez utóbbi elég nagy érdeklődésre tarthat számot, főleg, ha ehhez a húszezres nyitóárhoz egy értelmezhető tudás is társul. Ezen autó gyártása kapcsán juthatott némi információhoz a L’Argus francia médium. Szerintük az új elektromos Twingo megalkotása kapcsán bekapcsolódhat a képbe a Smart is, ami pedig a kínai Geely tulajdona.

Ugyanez a francia portál még szeptemberben írt arról, hogy a közelgő Smart #2 valamikor 2025-ben érkezhet a jelenlegi Smart Fortwo utódjaként. Ha pedig már a kínaiak amúgy is dolgoznak egy elektromos kisautón, a Renault összebútorozna velük a Twingo tervezése és gyártása kapcsán. A cél természetesen a gyártási költségek alacsonyan tartása, hogy végül a tervezett 20 000 eurós alapár teljesülhessen is.

„A partnergyártókkal folynak a tárgyalások a költségmegosztásról” –Nyilatkozta Luca de Meo, a Renault főnöke.

A L’Argus azt állítja, hogy az új elektromos Renault Twingo és a Smart #2 egyaránt az AmpR Small platformot (korábban: CMF-BEV) fogja használni és 2026-tól együtt gyártják majd a két modellt a szlovén Novo Mesto-i üzemben. A közelgő elektromos Dacia Sandero 2028-tól szintén ezt a platformot használhatja. A cikkben lévő állításokat azonban cáfolta a Renault.

Szó se róla, a Smart és a Renault már most is dolgozik együtt, hiszen a jelenlegi Twingót már a Smarttal együtt fejlesztették ki és ezért sok tekintetben hasonlít is a korábbi Smart Forfourhoz. A Geely és a Renault között azonban még közvetlenebb kapcsolat is van: a Geelyt 50:50 arányú partnerként kívánják bevonni a Renault belsőégésű motorokkal foglalkozó részlegébe, a „Horse” -ba (az Ampere elektromos részlegének megfelelőjeként). A kínaiak nemrég a Renault Korea Motors 34 százalékát is megszerezték, és a Polestar 4-et is ott szeretnék gyártani.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!