Novemberben indul a 60 milliárd forintos e-mobilitási állami támogatás

0

Novemberben 60 milliárd forintos programot indít a kormány az elektromos autók elterjedésének támogatására. Ebből egyrészt a töltőhálózatot fejlesztik, másrészt kedvezményt nyújtanak elektromos járművek vásárlására – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a kínai Sencsenben.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a novemberben induló programban 30 milliárd forintból a következő két és fél évben 170 új, nagy kapacitású elektromos töltőállomást építenek Magyarországon a legforgalmasabb utak mentén.

A másik 30 milliárd forintból pedig lehetővé teszik, hogy a cégek – például az egyéni vállalkozások, a taxisok és az autómegosztással foglalkozó társaságok – kedvezményesen, támogatással vásárolhassanak elektromos járműveket, kisbuszokat vagy kisteherautókat is – tájékoztatott a miniszter.

Szijjártó Péter az európai és a globális gazdaság gerincoszlopát adó autóipar forradalmi átalakulásáról is beszélt, amelynek szavai szerint hatalmas jelentősége van a környezetvédelem szempontjából is.

Ha komolyan vesszük a klímaváltozás elleni küzdelmet, akkor tudnunk kell, hogy mindez lehetetlen az elektromos autózás nélkül” – figyelmeztetett.

Elmondta, ma a világon a károsanyag-kibocsátás 14 százalékáért a közúti közlekedés felel, a buszok, az autók, a kamionok, a teherautók. És ha a közúti közlekedést nem tudjuk átállítani elektromos alapokra, akkor a klímaváltozás elleni küzdelem is kudarcot fog vallani, a környezetvédelmi céljainkat sem fogjuk tudni elérni.

A miniszter tudatta, hogy a kormány tervezett támogatási programjáról tájékoztatta a nap folyamán a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD elnökét, aki ezt üdvözölte, különösen annak fényében, hogy a vállalat néhány napja kezdte meg járművei forgalmazását hazánkban.

Szijjártó arra is kitért, hogy BYD számára Magyarország fontos piac, ráadásul elektromos buszokat gyárt már ma is Komáromban a cég.

„Az elektromos autóipar át fogja venni a hagyományos autóipar helyét, ha tetszik, ha nem, ez tény, és ezen változtatni nem lehet. Itt a kérdés csak az, hogy Magyarország élen szeretne-e járni, vagy le akar maradni” – hangsúlyozta a miniszter.

Élen akarunk járni, mert ezzel Magyarországot, a magyar gazdaságot tovább erősítjük, újabb és újabb munkahelyeket hozunk létre a magyar emberek számára” – fűzte hozzá.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!