75 milliárd forint összegű napelemes pályázat indul

0

Új napelemes pályázat indul, amelynek keretében 75 milliárd forint támogatást nyújtanak napelemek telepítésére és a megtermelt energia tárolására – közölte Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalán.

Útnak indul a Napenergia plusz program – mondta el Koncz Zsófia az oldalon közzétett videóban, hozzátéve, hogy a kormány olyan modern háztartási kiserőművek létesítéséről döntött, ami nemcsak a napelemek telepítését, hanem az energiatárolást is magába foglalja.

„Ezért olyan pályázatot írunk ki, amely támogatja a családok számára az általuk megtermelt zöldenergia felhasználását és tárolását is. A 75 milliárd forintos keretösszegű pályázatban a családok vissza nem térítendő támogatást kapnak, ami a költségeik 65 százalékát fedezi” – hangsúlyozta az államtitkár.

Háztartási méretű napelemek és tárolók együttes telepítését támogató pályázatot hirdetnek meg a jövő év elején 75 milliárd forintos keretösszeggel – jelentette be az energiaügyi miniszter csütörtökön Budapesten, a Portfolio.hu szakkonferenciáján.

Lantos Csaba kiemelte: a minisztérium célja, hogy a magyar háztartásoknak továbbra is megérje napelemet telepíteni és saját termelésből fedezni a fogyasztásukat. A bruttó elszámolásba kerülők a beruházáshoz vissza nem térítendő támogatást kaphatnak, ami a fejlesztési költségek 65 százalékát fedezi.

A napelemek és az akkumulátoros energiatároló rendszerek együttes telepítésével a nappal megtermelt energiát az esti vagy a hajnali időszakban felhasználhatják a családok – mutatott rá.

A miniszter emlékeztetett, hogy a szeptember 7-ig benyújtott igénybejelentés alapján a legkésőbb 2026. január 1-ig megépülő vagy bővülő háztartási méretű naperőművek az üzembe helyezésüktől számított tíz éven át éves szaldó elszámolásban maradnak. A hálózatfejlesztési beruházások eredményeképpen jövő január 1-jétől lehetővé válik a tavaly bevezetett átmeneti betáplálási korlátozás feloldása az ország legnagyobb részén, a hálózat 93 százalékán, az érintett fogyasztók 84 százalékénál – tette hozzá.

Jelenleg több mint 5200 megawatt (MW) napenergia-kapacitás üzemel az országban, 3200 MW ipari és 2080 MW háztartási méretű, ami összesen két és fél paksnyi termelőkapacitás. Idén már több új kapacitás csatlakozott a hálózatra, mint a tavalyi rekordévben összesen. Az energiaügyi tárca 2030-ig 10-12 gigawatt (GW) beépített kapacitás elérésére számít – ismertette Lantos Csaba. Kitért arra is, hogy időjárásfüggő megújuló energiaforrások termelése miatti többlet kezelése jelentős fejlesztéseket tesz szükségessé.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!