Akár 6,5 millió forintért hazavihető a Volkswagen ID.3, de…

0

Van az úgy, hogy bizonyos megállapodások esetleg nem azt a hatást váltják ki, mint amiért megalkották azt, vagy éppen az abból kimaradó jobb helyzetbe kerül azokhoz képest, akik benne vannak a buliban.

A Kínában is aktív Volkswagen esetében pontosan ez történik, ugyanis péntektől az ID.3-at ott történetének eddigi legjobb árán vihetik haza a szerencsés kínaiak, miközben nemrég épp 16 kínai gyártó fogott össze azért, hogy ilyen “alárúgások” ne történjenek az ottani elektromos autók árazásában.

Néhány napja csupán annak, hogy 16 kínai gyártó, köztük a Tesla (a sanghaji üzem révén) megállapodást írtak arról, hogy milyen alapértékek mentén fognak tevékenykedni mostantól Kínában, a megállapodás első pontja pedig rögtön kitért a lényegre, az árazásra!

„Először: betartjuk az iparág szabályait, szabályozzuk a marketingtevékenységet, fenntartjuk a tisztességes versenyrendet és nem zavarjuk meg a piac tisztességes versenyrendjét abnormális árakkal.”

A megállapodást aláíró nagy autógyártók tehát mostantól nem tehetik meg azt, hogy a többi márkához képest bedobnak 1-2 brutális leárazást, hacsak arról meg nem állapodnak a többiekkel. A Volkswagen azonban nem részese a megállapodásnak, így ők igazából ezután is annyiért adják autóikat, amennyiért akarják.

Hogy a fenti megállapodáshoz mit szóltak a VW döntéshozói, azt nem fogjuk sose megtudni, mindenesetre érdekes, hogy nem sokkal ezután bedobtak egy igazán ütős ajánlatot a kínai vásárlóknak, akik “történetének eddigi legalacsonyabb árán” vehetnek egy ID.3-mat. Az ajánlat limitált ideig érvényes (július 31-ig) és ennek keretén belül most 125 900 jüanért meg lehet venni egy ID.3 elektromos autót, ami nagyjából 17 500 dollárnak felel meg. 372-es dollárral számolva ez durván 6,5 millió forint

Ezzel az árral így az ID.3 valódi kihívója lehet az egyik legnépszerűbb kínai e-autónak, ami a BYD Dolphin. Ez utóbbi 16 és 18 500 dolláros áron vihető haza.

A lépés valahol érthető, hiszen a VW itteni eladási ismét csökkenő tendenciát mutatnak. 2023 májusában például 11 300 darab e-autót passzoltak el, amivel a tavalyi ilyenkori 3,2 százalékos piaci részesedésük ma már csak 2,9 százalék. A Volkswagen a SAIC révén van jelen az országban, így hivatalosan ott SAIC-Volkswagen a nevük és az itt kapható ID.3-mak a vegyesvállalat sanghaji üzemében készülnek.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!