Kedvező árú, tisztán elektromos Kia érkezhet

0

Tény és való, hogy sokaknak vonzó egy nagy és tágas SUV, főleg ha ahhoz egy modern elektromos meghajtás párosul. Azonban ezeknek az autóknak az ára igen magas, magyar viszonylatban egy komolyabb elektromos SUV 17-20 millió forint környékéről indul, ami nem kevés. Azonban egyre több gyártó látja be, hogy bár a nagyobb és drágább modelljein több hasznot tud realizálni, nem feledkezhetnek meg a kedvezőbb árú modellek tervezéséről és bevezetéséről sem.

Így van ezzel a Kia is, akik szerencsére sosem azzal tűntek ki, hogy brutális árakon dobták volna piacra autóikat. Legalábbis a versenytársakhoz képest barátibb árcédulával találkozhatott a Kiánál az érdeklődő. Az EV9 bemutatásával a Kia a technológiáját kívánta megmutatni a világnak, illetve a formatervezői tudását.

Miután ezen az autón keresztül megismerhettük a közeljövő Kia modelljeinek formaterveit, megérkezett az EV5 crossover, megtartva a nagytesó EV9 vonásait és a gyártó szerint még az idén (év vége felé) elérhető lesz a típus.

A napokban pedig a Kia európai részlegének vezetője, David Hilbert nyilatkozott egy érdekeset az Autocar magazinnak. A riportban Hilbert arról beszélt, hogy a Kia az elektromos modelljeivel is el akar indulni a szélesebb tömegeket megmozgató, kedvezőbb árú elektromos autók felé. A cél az, hogy 2027-re minden jelentősebb szegmensben jelen legyenek elektromos modellel Európában és külön kiemelték hogy dolgoznak már egy olyan elektromos autón, ami többek között a Volkswagen ID.2all ellenfele is lehet a belépő-szintű elektromos autók felhozatalában. Ha hihetünk a pletykáknak akkor a Kia low-budget kategóriájába EV1 néven érkezhet meg a legolcsóbb Kia.

A kedvező árú belépő modell mellett Hilbert szerint az Európában legnépszerűbb B-szegmensű Crossover kategóriában is indulnak egy újdonsággal. Mindkét új elektromos Kia az E-GMP padlólemezre épül majd fel és bár a gyártás helyszínéről nem esett szó, a szlovákiai Kia gyár jó eséllyel indulhat ezen modellek gyártásáért, valamikor 2025 környékétől.

A koreai cég 2027 végéig 15 új elektromos modellt dob piacra világszerte, ebben nagy hangsúly lesz Európán. Itt a Kia azt tervezi, hogy a következő hét évben közel egyharmadával növelje az elektromos modelljei értékesítését.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!