Elkészült az ezredik Microlino

0

Nehezen indult be a Microlino tisztán elektromos miniautó története, melynek problémát főként a Micro Mobility Systems és az Artega cégek közötti vita okozta. A 2021-es év végére azonban úgy tűnt a vita megoldódott.

Az Isetta utódjának is tekinthető kisautó esetében a nagy előd jogainak eredeti birtokosa a Tizzari of Italy volt, ám azokat megvásárolta a német sportautókat gyártó Artega. A Tizzari of Italy állítása szerint azért adták el a kisautó jogait, mert a városi szegmensen kívüli projektekre kívánnak koncentrálni. Az extra kicsi Microlino tulajdonképpen a BMW Isetta újragondolt, elektromos kiadása, ami a svájci Micro Mobility Systems AG berkein belül született meg. Ennek a vállalatnak sikerült az Artega-tól megszerezni minden jogi engedélyt és elhárultak papíron a problémák.

A Microlino 2018-ban mutatkozott be a nagyközönségnek, majd az évek alatt folyamatosan jöttek az újabb infók, a képek a külső és a belső kinézetről. Végül 2021-ben bemutatta a vállalat a harmadik prototípust is, ami tulajdonképpen a ma ismert Microlino volt már.

Tavaly májusban a sorozatgyártás is megindult, akkor a Micro Mobility Systems arról tájékoztatta a sajtót, hogy az olaszországi Torinóban felállított összeszerelősort be tudták végre indítani. A torinói végszerelde 3000 négyzetméter alapterületű és teljes egészében napelemekkel borított. A cég szerint legfeljebb 100 embert tudnak foglalkoztatni. A kezdeti felfutási fázis után egy Microlino várhatóan 20 percenként gördül le a gyártósorról. A típus alkatrészeinek több, mint 80 százalékát Európában gyártják, többségüket Olaszországban. Ezt szintén a Micro Mobility Systems képviselője mondta.

A manapság 18 000 euró környékéről induló elektromos Microlino gyártása pedig a napokban ért el egy jelentős mérföldkövet, hiszen elkészült Torinóban az ezredik Microlino. Merlin Ouboter, a márka társalapítója beszélt kicsit arról, többek között miért jó a Microlino.

„Leegyszerűsítve: sokkal kevesebb akkumulátorcellára van szükségünk ugyanahhoz a hatótávolsághoz, amennyi kell a hagyományos elektromos autóknak, mivel a kis tömegű járműnek sokkal kevesebb energiára van szüksége a mozgatáshoz. Ezért a Microlino gyártásának és használatának energialábnyoma is egyharmada a hagyományos elektromos autókénak.”

Hasonlóan a manapság egyre nagyobb számban megjelenő kategóriatársaihoz, ez az autó is félúton van egy személyautó és egy motorkerékpár között, vagyis Európában az L7e kategóriába tartozik. Végül alább a Microlino főbb paraméterei újra:

  • 230 km hatótáv
  • 90 km/h végsebesség
  • 497 és 535 kg közötti tömeg
  • 12,5 kW teljesítmény, 89 Nm nyomaték
  • 3 méretű kapacitással szerelt akkupakk (6, 10,5 és 14 kWh – NMC/NCA kémia)
  • 6 kW-os töltő (AC)
  • 230 literes csomagtér
  • Hossz: 2519 mm, szélesség: 1473 mm, magasság: 1501 mm
Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!