Kínában csiszolgatja az elektromos jövőjét a General Motors

0

A technológia élén haladóknak nincs idejük a megállásra, folyamatosan fejlődniük kell önmaguknak és az általuk használt technológiáknak is. Sokszor csupán 2-3 éves fejlesztések mellé kerülnek be az újabbak, vagy éppen indulnak el párhuzamosan más csapásirányok. A General Motors esetében is ez most a helyzet. A GM 2020 tavaszán mutatták be a világnak azt az Ultium padlólemezt, melyre a következő években fognak megérkezni a tisztán elektromos modellek, most Kínában mégis másfelé kacsingat a vállalat.

A General Motors is lassan felpörög és egyre inkább áll bele a versenybe, ami az átalakuló piac sajátja az elektromos autók kapcsán. Aki most időben reagál és lép, az a jövőben nagy sikerekre és sok pénzre számíthat az eladott autók révén. Ezért az Egyesült államok egyik meghatározó autómárkájaként a GM nem engedheti meg azt a luxust, hogy félvállról vegye az elektromos mobilitás terjedését. Az csak egy dolog, hogy ebben a tekintetben már olyan kihívókkal is meg kell küzdenie, mint a Tesla, vagy éppen a Rivian, de a vásárlói kör megtartása érdekében a saját portfólióját is ki kell bővítenie. A személyautós kínálat megtámogatására fejlesztették ki az Ultium padlólemezt és a hozzá kapcsolódó akkutechnológiát.

Kínában azonban valami már készül az Ultium mellett, ugyanis a GM ottani tervezőközpontjában (Forward-Looking Design Center, Sanghaj) a héten számos újdonságot mutattak be az érdeklődőknek, köztük a Proxima tanulmányautót.

A GM szerint a fiatal kreatív tehetségek új generációja kulcsszerepet játszott a Proxima EV tervezésében. A név a portugál „next” szóból származik, amely a vállalat előremutató elkötelezettségét jelképezi. Az amerikai autógyártó szerint a Proxima maga az „előjáték a GM teljesen elektromos jövőjének feltérképezéséhez”. Az ilyen, előre tekintő tervezési projektek célja nem más, mint hogy a következő öt-tíz évben inspirálják a GM terméktervezését.

Stuart Norris, a GM kínai és nemzetközi tervezési folyamataiért felelős alelnöke elmondta, hogy az előremutató tervezés és a technológiai innováció jól kiegészíti egymást:

„Kína gyors technológiai fejlődése nemcsak azt a lehetőséget adja meg a tervezőknek, hogy elképzeljék a jövő autóit, hanem kreatív tehetségeket is biztosít ehhez. A karrierfejlesztés egy teljesen új világát nyitja meg számukra.

Nagyon úgy tűnik tehát, hogy az Ultium nem a jövő, hanem a jelen a GM életében és a jövőt már valahol Kínában csiszolgatja a vállalat.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!