Íme az ország, ahol már nem igazán adnak el dízel vagy benzines autót

0

Norvégia kapcsán ma már senki nem lepődik meg, ha azt hallja, hogy az új személyautós eladásokban egyre nagyobb az elektromos meghajtású modellek aránya. Azonban egyre közeledünk ahhoz a ponthoz, hogy a tisztán belsőégésű motorral hajtott modellek teljesen eltűnnek az új eladásokból.

Ezúttal a norvég Tek.no írt egy összegző írást arról, hogy miként állnak most a dolgok az észak-európai országban. A lényeget rögtön mondom is, ami szerintem senkit nem fog meglepni: a legnépszerűbb autó a Tesla Model Y. Úgy tűnik, hogy hozza az Y a típustól elvártakat, hiszen a 2023-as év első negyedévében ez lett a világ legnépszerűbb személyautója, minden hajtáslánccal szerelt autót alapul véve, vagyis a Toyota Corolla bebetonozott első helyét is sikerült megkaparintania a Tesla Model Y-nak.

Norvégiában sokáig a Volkswagen ID.4 SUV volt a piacvezető, ám ahogy egyre több Model Y vált elérhetővé és nem mellékesen jelentősen olcsóbbá is világszerte, a trónfosztás Norvégiában sem volt többé kétséges. Pedig a Volkswagen is nemrég jutott túl a németországi üzemeiben az alkatrészhiány miatt bevezetett gyártási korlátozásokon és a termelés üteme visszatért a normális kerékvágásba. Sajnos azonban ez sem lett most elég. Alább a legnépszerűbb norvég elektromos modellek ranglistája és ha megnézzük a Model Y és a Volkswagen ID.4 közötti különbséget, aligha tűnik ledolgozhatónak az előny innen már:

Modell2023 május2023 évközi
Tesla Model Y269112 328
Volkswagen ID.47382712
BMW iX15941197
Toyota RAV45801139
Volvo XC405392398
Skoda Enyaq5041750
Audi Q4 e-tron3861191
Ford Mustang Mach-E3721132
Toyota Yaris/Yaris Cross3631399
Volkswagen ID. Buzz308782
Toyota Corolla/Corolla Cross2951038
Hyundai Ioniq 5270701
Audi Q8 e-tron257511
Volkswagen ID.32561895
Toyota C-HR251480
Volvo C40248695
Hyundai Kona221721
Nissan Ariya215799
Toyota bZ4X2082180
Nissan Leaf2001094

Mára ott tartunk, hogy 100 új norvég eladott autóból 97 valamilyen formában elektromos. Ami még érdekesebb, hogy az országban ma már gyakorlatilag nincs is csak tisztán benzines vagy dízel autóeladás. A fennmaradó, nem tisztán elektromos autók közül az eladások 16%-a hibrid és 2,1%-uk tisztán dízel, 1,2%-a pedig benzin meghajtású. Ezek a számok 3,7%-kal, illetve 4,2%-kal alacsonyabbak az előző év azonos hónapjához képest.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!