Németországban már rendelhető a Maxus két elektromos járműve

0

Az Európába érkező első kínai gyártók között volt a Maxus, természetesen az elektromos meghajtású modellek tekintetében. A Maxus, a SAIC nevű kínai vállalat brit márkája, amit korábban LVD-nek neveztek. A gyárat a SAIC Kínában építette fel és a fő exportpiacuk kezdetben az Egyesült Királyság volt. A SIAC neve különösen ismerős lehet, hiszen benne van a kezük Kína jelenleg legnépszerűbb elektromos autójának megalkotásában és gyártásában, ami a Wuling Hongguang MINI EV.

Tavaly már egész Európára vonatkozóan gondolkodott a Maxus, amikor bemutatta két, Európába szánt elektromos autóját. Az egyik egy pickup (T90) volt, míg a másik egy akár 7 személy szállítására is alkalmas jármű (Mifa 9).

A tavalyi tervezgetés most ért a megvalósítás fázisába, ugyanis mindkét típus rendelhetősége megindult Németországban. A márka ügyet itt a Maxomotive Deutschland rendezgeti, vezetője Karsten Dornheim.

„A Mifa 9-cel először adjuk át az elektromos mobilitás terén szerzett szakértelmünket a személygépkocsi-szegmensnek.” – Nyilatkozta Karsten Dornheim.

A Maxus Mifa 9 személyszállító elektromos autó 11 kW-os AC fedélzeti töltővel, 80 kW-os villanymotorral és 90 kWh-s akkumulátorral érkezik, így egy feltöltéssel akár 440 kilométert is megtehet, városi forgalomban ez akár 595 km is lehet. Ennek az alapára 68 990 euró, melyet a „luxury” és „premium” csomagokkal lehet feljebb tornázni 7000, illetve 14 000 euró értékben. Ez azonban csak az utasteret érinti, a hajtáslánc és az akkupakk minden kivitel esetében azonos marad.

Az elektromos pickupra vágyóknak a Maxus T90 is elérhető Németországban, amit március vége óta lehet ott megrendelni, ennek alapára 54 990 euró. A pick-up 130 kW-os elektromos motorral és 89 kWh-s akkumulátorral rendelkezik. A hatótáv a WLTP szerint 330 kilométer, a Maxus szerint vársoi körülmények között ez akár 471 kilométer is lehet, egyetlen töltéssel. Maximum öt utas befogadására alkalmas a pickup, vontatási kapacitása pedig egy tonna. A raktér hossza 1,48 méter, szélessége 1,51 méter, a hasznos teher pedig akár 925 kilogramm is lehet.

A T90 lítium-vas-foszfát akkumulátorral rendelkezik, amely villámtöltővel körülbelül 45 perc alatt 20-80 százalékra tölthető (a pontos teljesítmény nem ismert). A standard T90 modell fehér színű, de 650 euróért további színek kérhetők.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!