Második tisztán elektromos teherautóját vette át a Waberer’s csoport

0

A napokban a Waberer’s csoport átvette a második tisztán elektromos Volvo FL teherautóját.

Az új jármű hálófülkével ellátott, 4 akkumulátoros, elektromos hajtásláncú Volvo FL hasznos terhelhetősége 7.5 tonna, és 200-240 kilométeres hatótávolságot képes teljesíteni egy feltöltéssel. A jármű 4×2-es hajtásképlettel készül, hajtásáról 174 lóerős (130 kW) folyamatos teljesítményt nyújtó elektromos villanymotor gondoskodik.

Az emelőhátfalnak köszönhetően pedig a szupermarketek árukiszolgálását is megkönnyíti. Az elektromos Volvo FL Budapest környéki fuvarfeladatokat fog ellátni a WSZL flottájában lokális károsanyag-kibocsátás nélkül.

Meghatározó nap ez számunkra, hiszen most először vehetünk át olyan elektromos járművet, amely teljes egészében Waberer’s színeket kapott és a felépítményén is megjelenik a Waberer’s Green Division logó is. Cégcsoportunk stratégiájának létfontosságú eleme a fenntarthatóság és ezért kiemelten fontos célnak tekintjük az alternatív hajtásláncú flottánk bővítését. Ennek is egy meghatározó lépése a mai nap, hiszen ezzel az új járművel már négyre nőtt az elektromos meghajtással szerelt járművek száma flottánkban. – monda Patai Krisztina a Waberer’s Green Dvision igazgatója.

A most átadott FL-en kívül még két darab elektromos Volvo tehergépjármű fog érkezni a Waberer’s csoporthoz. Az egyik egy hűtőfelépítményes FL, a másik pedig egy akkumulátor-technológiás Volvo FH nyerges vontató lesz. Ennek köszönhetően pedig tovább folytatódhat az elektromos teherautók térnyerése és a logisztika haladása a karbonsemlegesség felé Magyarországon.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!