A kínaiak tovább folytatják előretörésüket Európában

0

A kínai Geely óriás folytatja előretörését Európában, ugyanis most az Aston Martin-ba szerzett részesedést.

Bizonyára már mindenki hallotta a Geely nevét, ami nem csoda. A Geely alá számos autógyártó tartozik, mint például a Lotus, Proton, Volvo, Polestar és a LEVC, továbbá egyre több elektromos márkát alapít és hoz be a köztudatba. Ilyen például a Lynk & Co vagy a Zeekr.

2018. február 23-án a Geely 9,69%-nyi részvényt vásárolt a Daimler AG-ban összesen 7,2 milliárd euróért, és ezzel a német csoport legnagyobb részvényesévé vált. Továbbá 8,2%-os részesedéssel van jelen a Volvóban is, hogy csak a nagyobb márkákat említsem.

Tegnap pedig kiderült, hogy a Geely folytatja előretörését Európában és 7,6%-os részesedést szerzett az Aston Martin-ban. Így a Geely csatlakozik a szaúd-arábiai állami befektetési alaphoz, amely a brit vállalat 16,7%-át birtokolja. Valamint a Lawrence Stroll által vezetett konzorciumhoz, ami 18,3%-kal rendelkezik. Továbbá azt is érdemes megemlíteni, hogy 2013 óta a Mercedes is 9,7%-os részesedéssel rendelkezik az Aston Martinban.

Most, hogy a Geely is csatlakozott az Aston Martinhoz, kétségtelenül az elektromos autók felé való elmozdulását láthatjuk az Astonnak majd néhány éven belül. A brit gyártó már készül a tisztán elektromos modellek érkezésére, azonban a Geely szakértelme lehetővé teheti az Aston számára, hogy gyorsabban haladjon az elektromosítás útján. Az sem elképzelhetetlen, hogy a jövőben az Aston Martin elektromos SUV modellje ugyanolyan műszaki alapokon fog megjelenni, mint az új Lotus Eletre.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!