Új akkugyárat épít a Panasonic, hogy ellássa a Teslát

0

A Panasonic egy új akkumulátorcella-gyárat épít Oklahomában , hogy ellássa a Teslát az új 4680-as cellájával.

A Tesla legfőbb akkubeszállítójaként a Panasonic is arra törekszik, hogy minél több akkucellát tudjon legyártani és eladni a Teslának. Ez egy tipikus win-win szituáció, vagyis amikor minden érintett fél nyertesként jön ki egy szituációból. Éppen ezért a Panasonic érdeke egyaránt az, hogy akár új gyárak építése árán is olyasmit gyártson, amire tutira lesz vevő.

Mint ismeretes, a Panasonic lesz az új 4680-as cella legfőbb gyártója. Mellettük a Tesla is gyártani fogja házon belül és ugyanerre készül az LG Energy Solution és a Samsung SDI illetékesei is. Egy ideje pletykálják, hogy a Panasonic egy teljesen új akkugyárat akar építeni az Egyesült Államokban, ahol szinte kizárólag a Teslának gyártanak 4680-as cellát. A helyszínválasztás nem véletlen, ezzel az üzemmel egy időre le tudja fedni a kontinens igényeit a Panasonic. Míg a fent említett két ázsiai akkugyártó termékei vélhetően a Giga Sanghaj gyártósorain készülő Model Y-ok gyomrába kerülnek.

A japán üzleti magazin, a Nikkei szerint megvan a gyár helyszíne: Kansas Államban, azon belül Oklahoma városa. A médium így ír erről:

Értesüléseink szerint a Panasonic Holdings több milliárd dollárt fektet be egy második amerikai elektromos jármű akkumulátorgyárba Kansasban, hogy új, nagy kapacitású akkumulátorokat szállítson a Teslának.

Az új gyár tervezett gyártási kapacitásáról nem olvasni a beszámolóban. Révén, hogy, több milliárd dolláros beruházásról van szó, ennek több tíz gigawattórának kell lennie éves szinten. Az új Panasonic gyár helyszíne meglehetősen közel, nagyjából 590 kilométer távolságra lenne a Giga Texas üzemétől.

Igény pedig lesz a Giga Texas részéről, hiszen egyrészt ki kell szolgálni a 4680-as cellákkal szerelt Model Y-ok hatalmas igényét. De már benne van a csőben a Tesla Cybertruck pickup, a Semi kamion, vagy éppen említhetjük a Roadster 2-t is, melyek érkezésének mind előfeltétele ennek a kiváló akkumulátornak a tömeges méretekben történő gyártása. A 4680-as cellákkal szerelt Model Y-okból egyébként előkerült néhány darab a Giga Texas nyitásakor. A nyitóünnepség után nem sokkal a Tesla alkalmazottaknak volt lehetőségük, hogy 60 000 dollárért megvegyenek egy helyben gyártott Model Y Standard Range-et, az új cellákkal szerelve.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!