Több mint ezer kilométert tett meg egyetlen töltéssel az EQXX

0

Sikeresen teljesítette a Mercedes-Benz VISION EQXX tisztán elektromos autó azt a tesztet amit év elején jelentett be. Egyetlen feltöltéssel több mint ezer kilométert tett meg átlagos körülmények között.

2022 január elején a Mercedes-Benz bemutatta a legújabb tisztán elektromos koncepcióautóját VISION EQXX néven, ami akár ezer kilométert is ki tud magából préselni egyetlen feltöltéssel. A Mercedes-Benz nem az akkumulátornöveléssel akarja elérni a nagy hatótávot, hisz ilyen elektromos autókat bármelyik gyártó tud gyártani. Mellesleg a technika sem ebben az irányba halad, hanem a jobb gyártók az aerodinamika és a hajtáslánc párosításával akarnak négy számjegyű kilométereket elérni. Legalábbis a Mercedes-Benz is így gondolja.

Év elején olyan pletykákat lehetett hallani, hogy az EQXX fejlesztőcsapata egy meredek hatótávtesztnek veti alá a koncepcióautóját. Egészen pontosan azt tervezték, hogy Németországból egyetlen töltéssel eljutnak a Francia Riviéráig.

Az ígéreteket betartva a Mercedes-Benz EQXX Stuttgart melletti Sindelfingenből indulva, autópályán, a svájci Alpokon és Észak-Olaszországon át 1008 kilométeren keresztül jutott el Cassis városába egyetlen töltéssel.

A több mint ezer kilométeres úton az EQXX átlagfogyasztása mindössze 8,7 kWh/100 kilométerre jött ki.

Markus Schäfer, a Mercedes-Benz Group AG igazgatótanácsának tagja, fejlesztésért és beszerzésért felelős technológiai igazgatója megosztotta gondolatait az utazásról: „Sikeres dél-franciaországi utazásunkkal megmutattuk, hogy a hatékonyság az új fizetőeszköz. Ez a siker pedig egyértelműen az új, együttműködésen alapuló fejlesztési folyamatunk mellett szól, amely magában foglalja a Mercedes-AMG F1-es csapatától és az elektromos hajtásláncok terén szerzett élvonalbeli szakértelmét. A VISION EQXX egy átfogó program eredménye, amely kiindulópontot ad az autógyártás jövőjéhez. Az innovatív fejlesztések közül sokat már beépítenek a gyártásba, néhányukat a kompakt és közepes méretű Mercedes-Benz járművek moduláris architektúrájának következő generációjába. És az utazás folytatódik. A VISION EQXX segítségével folyamatosan teszteljük a lehetséges határokat.”

RajtSindelfingen, 2022. április 5., 7:00
ÉrkezésCassis, 2022. április 5., 19:02
Utazási útvonalSindelfingen, Gotthard-alagút, Milánó, Cassis
Vezetési távolság1008 kilométer 
Összes utazási idő/mozgás12 óra 2 perc/11 óra 32 perc
Átlagsebesség87,4 km/h (54 mph)
Maximális sebesség autópályán140 km/h (87 mph)
Átlagos fogyasztás8,7 kWh/100 km
Az akkumulátor töltöttségi szintje érkezéskor (SoC)körülbelül 15%
Fennmaradó hatótáv érkezéskorkörülbelül 140 km 

A 11 óra és 32 perces európai útja során a VISON EQXX 1008 kilométert tett meg és körülbelül 140 kilométer megtehető hatótáv maradt az az elektromos autó 100 kWh akkumulátorában.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!