A Lexus is megmutatta „saját Yoke” kormányát

0

Még ebben a hónapban bemutatja a Lexus az első teljesen elektromos autóját, az RZ 450e modellt és már most elkezdte a képek szivárogtatását.

Emlékszem, hogy a fél világ őrült ötletnek gondolta a Tesla és Elon Musk legújabb agymenését, mikor az új Tesla Model S kapcsán a Tesla előállt a Yoke kormány ötletével. Pedig az ilyen kinézetű kormány igenis létezik, igaz a versenyautók világában.

Azóta volt 1-2 autómárkánál utalás arra, hogy kacérkodnak egy ilyen kormány bevezetésével. A legújabb jelentkező a Lexus, akik a hamarosan bemutatják az RZ 450e végleges, sorozatgyártásra érett elektromos autóját. A típus alapját természetesen az anyavállalat Toyota vonatkozó modellje adja, a bZ4X. Ez lesz az első Lexus elektromos modell, amit dedikáltan elektromos autóknak szánt padlólemezre (e-TNGA) építenek fel. Nem csak ez a különbség az UX és az RZ között, hanem a méret is. Az új RZ jóval nagyobb méretekkel rendelkezik, mint az UX. Ha már közösködés, akkor meg kell említenünk azt is, hogy a Subaru nemrég bemutatott elektromos autója, a Solterra is erre a padlólemezre épül és vélhetően a bZ4X számos technikai megoldását is megkapta.

A Lexus először tavaly decemberben beszélt az érkező RZ 450e-ről. Akkor külső képeket is közöltek az autó várható kinézetéről. A Lexusnak sikerült integrálnia az orsós hűtőrács kialakítását egy hűtőrács nélküli járműbe. Az autó technikai tudásáról, vagy éppen az utasteréről azóta sem lehetett semmit tudni.

A premier közeledtével egy kicsit fel akarta pezsdíteni a Lexus az RZ 450e iránti érdeklődést, ezért bedobtak egy képet az utastér egy részletéről. A kép középpontjában pedig egy igen érdekes dolgot lehet rögtön kiszúrni:

Igen, ott a Yoke-féle kormány a képen, természetesen Lexus-elemekkel személyre szabva. Az jó kérdés, hogy ezt végül valóban meg fogja-e lépni a Lexus, de a lehetőség is már igen érdekes felvetés. Szerencsére a válaszra nem kell sokat várni, hiszen 2022 április 20-án 18 órakor lehull a lepel a típusról egy nyilvános sajtóprezentáció keretein belül.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!