Megmutatták az első tisztán elektromos Jeep modellt

0

A Jeep, mint márka szinte az egész világon ismert és az elektromos meghajtás szempontjából eddig leginkább a PHEV hajtáslánc volt a márka sajátja. Azonban mint Stellantis-márka, a Jeep sem kerülheti el a tisztán elektromos meghajtás jövőjét. Egyelőre nem tudni, hogy a Stellantis által prezentál évtized-végi átallás az elektromos meghajtásra milyen jövőt tartogat a Jeep számára. De hogy még idén vagy jövő év elején bemutatják az első tisztán elektromos modelljét az biztos.

Mindezt maga a Stellantis erősítette meg abban a riportban, amit nemrég adott ki a nagyközönségnek. Ebben egyrészt a 2021-es év eredményeit, valamint a közeljövő terveit ismertette. Itt tűnt fel először egy eddig még meg nem nevezett tisztán elektromos modell.

Máig csak találgatás szinten lehetett tippelni, hogy mi lesz ez a tisztán elektromos modell. Tavaly ilyenkor sokan a Wrangler BEV verzióját tartották befutónak, ám most ma a Stellantis mutatta meg, hogy mit várhatunk az első elektromos Jeep modelltől. Legalábbis kinézet szempontjából.

A konkrétumok ismertetése vélhetően egy premier megrendezése során kerül majd bemutatásra 2023 első felében. Az új, elektromos Jeep kapcsán a Stellantis azt is elárulta, hogy 2038-ra az egész vállalatcsoport működése és az általuk gyártott autók is karbon-semlegesek lesznek.

Technikáról tehát eddig nem esett szó az új Jeep EV-vel kapcsolatban kivéve a dizájnját és azt, hogy a Stellantis mikorra számít a debütálására. Az elejét tekintve azonnal észrevehetjük az osztott lámpacsoportokat, felül a nappali menetfényekkel, alatta pedig a tényleges fényszórórésszel. A hűtőrács megőrizte az ismerős Jeep dizájnt a függőleges lamellákkal, azonban azok teljesen zártak és egy jól látható E logó is került oda, amely az elektromos modellek sajátja.

A paraméterekről most még ténylegesen csupán tippek vannak, de szinte biztos a STLA Small padlólemez, mint alap az elektromos Jeep számára. Ez gyakorlatilag a most is létező Peugeot EMP1 padlólemez utódja, amire már most is olyan modellek épültek meg, mint a Peugeot e-208, Opel Corsa-e, DS3 Crossback. Ha viszont így lesz, akkor ez a Jeep nélkülözni fogja a dupla elektromos motor és az összkerékmeghajtás lehetőségét, hiszen eddig egyetlen ilyen lehetőségeket kínáló modell sem épült erre a padlólemezre.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!