2024-ben megérkezik a teljesen elektromos Ram 1500

0

Bár az Egyesült Államok messze van tőlünk, azért a Dodge és a Ram neve bizonyára sokunknak ismerős. Elsősorban a sportos autóiról ismerhetjük itthon a ma már Stellantis fennhatóság alá tartozó márkát. Viszont a Ram-nak van egy másik fontos termékvonaluk, ez pedig a pickup. Ez utóbbit vélhetően nem kell bemutatni a közelmúlt hírei után érdeklődőknek. Ez az egyik bomba üzlet Amerikában, ennek megfelelően ezek elektromos változataiból is képesek voltak az ottani vásárlók pár hónap alatt több százezres előrendeléseket leadni a nagy márkáknál.

A Ford (F-150 Lightning), a Rivian (R1T), a Tesla (Cybertruck) vagy éppen a GM (Chevrolet Silverado EV) rajongói már régen leadták rendelésüket ezekre az autókra, nem ritkán 200 ezer, vagy éppen 1,5 milliós számokat produkálva. Azt hihetnénk, hogy ezzel a sok emberrel egy időre ki is fulladt az érdeklődők nyomulása, de nem így van és ebben bízik a Stellantis is. Abszolút nincsenek elkésve azzal, hogy bedobják saját márkájukat az elektromos meghajtású pickupok mély vízébe. Hiszen ha a Stellantis-adta erőforrásokból jut elég a 2024-ben érkező Ram 1500 elektromos pickupnak, akkor még bőven kaszálhatnak egy rakás pénzt.

Tavaly már volt szó róla, hogy a Dodge Ram elektromos változatban is kapható lesz, ám technikáról, vagy paraméterekről akkor még nem esett szó. Ám most egy új sajtónyilatkozat érkezett a Stellantis sajtósaitól, benne többek között a Ram Revolution nevű programról is esett szó, melyre az érdeklődők, ha feliratkoznak, megkaphatják a villamosítási törekvésekről szóló legújabb híreket is.

Az elektromos Ram 1500 a Stellantis létra alvázára épül meg, amit direkt nagy méretű elektromos modellekhez tervezett a márka, a neve pedig STLA Frame. A Ram 1500 tekintetében egyelőre nem tudni a pontos akkumulátorkapacitást, de az említett alvázhoz 159 és 200 kWh közötti egységeket tervezhetnek az egyes márkák, így vélhetően a Ram is valahol innen merít majd.

Az ide választható elektromos motorok teljesítménye is igen combos, 150 és 330 kW motoronként és bizonyára lesznek két, vagy akár három motoros verziók is. Ez a rendszer EDM3 néven fut a Stellantisnál és 800 V-os rendszerfeszültséggel működik. A másik két kisebb egység (EDM1 és EDM2) pedig 400 V-al.

Annak ellenére, hogy megjelentek az első renderképek a Ram 1500 elektromos modellről, egyelőre a végleges dizájnt nem mutatta be a Stellantis csapata. Egyelőre kérdéses, hogy mikor várható a modell teljes bemutatása. Az is lehet, hogy apránként csepegtetik az infókat a Stellantis szakemberei.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!