Európába is megérkezik az akár 600 km hatótávú XPeng P5

0

A kínai XPeng Motors is ledobta a maga bombáját a kínai elektromos autókínálat földjére a XPeng P5 szedán formájában. Majd belátható időn belül Európába is megérkezik az akár 600 km hatótávú P5.

A Nio megoldása ET7 néven fut és ezzel már mindkét nagy kínai e-autó márka elmondhatja magáról, hogy sikeresen támadták be elektromos autóikkal Kína egyik legnagyobb és legerősebb szegmensét. A szedánok világát. Ez a kivitel különösen erős Kínában. Legalább akkora kereslet van ott a szedán formavilágra, mint az SUV-k iránt. Ezért a XPeng P5 is igen erős érdeklődésre számíthat.

Maga az autó idén áprilisban debütált Kínában és a kis testvére a P7-nek, amit már tavaly nyáron bemutatott az XPeng. Idén január elején felröppent a hír, hogy az XPeng már reszelgeti a harmadik (G3 és a P7 után) elektromos autóját, ami egy újabb szedán lesz.

Az autó bemutatásakor sajnos semmi konkrétumot nem lehetett tudni, sem árakat, sem technikai tudást. Szerencsére ez most megváltozott, hiszen a napokban megindult a típus piaci startja hivatalosan is. A kiszállítások pedig már októberben elindulhatnak. A legjobb az egészben, hogy a P5 szedán is megérkezik Európába, a G3 SUV mellé!

Érdekesség, hogy az előrendelések júliusban megkezdődtek. Az alábbi táblázatban a kivitelek és főbb ismérveik láthatóak:

P5 verzió460G460E550G550E550P600P
Akkumulátor kapacitása55.9 kWh55.9 kWh66.2 kWh66.2 kWh66.2 kWh71.4 kWh
NEDC hatótáv460 km (~286 mi)460 km (~286 mi)550 km (~342 mi)550 km (~342 mi)550 km (~342 mi)600 km (~373 mi)
Akku típusaLítium-ionLítium-ionHármas-LítiumHármas-LítiumHármas-LítiumHármas-Lítium
HardwareX-PILOT 2.5X-PILOT 3.0*X-PILOT 2.5X-PILOT 3.0*X-PILOT 3.5 *(két LiDAR egység)X-PILOT 3.5 *( két LiDAR egység)
ÁrRMB 157 900 ($24 549)RMB 172 900 ($26 882)RMB 177 900 ($27 659)RMB 192 900 ($29 991)RMB 199 900 ($31 080)RMB 223 900 ($34 811)

Az autóval az XPeng nem titkoltan akar a piacvezető Tesla Model 3 alá tenni és az alapító He Xiaopeng is kommentálta az autó megjelenését:

„A P5-tel új szintet értünk el a kifinomultságban és a technológiai fejlődésben az intelligens elektromos autók tekintetében Kínán belül. Mindezt ráadásul versenyképes áron. Úgy gondoljuk, hogy ez az intelligencia kora, és hogy az intelligencia újra meghatározza a mobilitás egészét. Most elkészítettük a kategória legjobb intelligens családi szedánját a 200 000 RMB árkategóriában. Ezzel a legfejlettebb vezetői segédfunkciókat hoztuk el Kína hatalmas és gyorsan növekvő középosztálybeli fogyasztói köréhez.”

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!