Jön a Volkswagen legnagyobb elektromos modellje, az ID.8

0

Az elmúlt pár nap a Volkswagen nagy bejelentéseitől volt hangos. A vállalatcsoport a NEW AUTO című tervében kiemelte, hogy 2030-ra “alapvetően átalakul a mobilitás világa”, és így az elektromos meghajtású, hálózatba kötött és vezető nélkül működő közlekedési eszköz lesz a meghatározó. A Volkswagen számításai szerint a belsőégésű-piac a következő tíz évben több mint 20 százalékkal csökken, ugyanakkor az elektromos autók értékesítése gyorsan nő, és az elektromos meghajtás lesz a vezető technológia. Továbbá kiemelte a Volkswagen, hogy 2026-tól valamennyi elektromos modellt egyetlen új platformra, az SSP (Scalable Systems Platform) elnevezésű padlólemezre építik. Mint írták, így megjelenik az VW járműveinek új nemzedéke, amely “teljesen elektromos, teljesen digitális és nagymértékben skálázható lesz”.

A NEW AUTO esemény során tehát sok újdonság került megemlítésre, köztük egy új elektromos Volkswagen, az ID.8. Ez egy igazán hatalmas SUV a tervek szerint. Méretben valahol a Volkswagen Atlas méretében gondolkodhatunk, aminek tengelytávja két centi híján 3 méter, maga az autó pedig több, mint 5 méter hosszú. Ez is egy 3 üléssorral felszerelt elektromos jármű, hasonlóan az ID.6-hoz, de utóbbi leginkább az ID.4 meghosszabbított változatának tudható be. Az ID.8 méretben jóval ezek felett trónolna. Az ID.8 is a MEB padlólemezre épülne meg, de vélhetően annak utolsó centiméteréig kinyújtott verziójára. Sajnos technikai tudás, vagy bármilyen más paraméter tekintetében várnunk kell a további VW-infókra.

VW Atlas – Hatalmas észak-amerikai csemege a német gyártótól.

Ha már a közeljövő autófelhozatalánál tartunk, érdekes felvetés, hogy mi lesz a már többször bemutatott ID.Vizzion és ID.Space Vizzion néven ismert autókkal? Ezek gyártása várhatóan 2023-tól indul és az eddigi infók alapján a gyártás Németországban történik, Emdenben. Hatótávban 700 km-ről beszélnek mindkét kivitel esetében, ám hogy ezt a hatótávot mekkora akkupakkal fogja elérni, még kérdéses. Ha a kombi alapjait az ID.Vizzion névre keresztelt limuzin adja, akkor annak bemutatásakor látott 111 kWh-s egységre számíthatunk, 225 kW teljesítményű motorokkal.

A közeljövő másik nagy figyelme az ID.BUZZ kisbuszra irányulhat, melyről már felkerültek az álcázott tesztautókról az első kémfotók. A dolgok jelen állása szerint Európában 2022-ben, míg a legendás előd nagyobb rajongótáborának otthonául szolgáló Egyesült Államokban csak 2023-ban mutatkozik be a sorozatgyártásra érett végleges ID. elektromos kisbusz.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!