A Lucid megkapta a bővítési engedélyt az arizonai üzemére

0

Az Egyesült Államok-béli Lucid elektromos autó gyártó vállalat jól kevergeti a kártyáit és a Lucid Air után egy újabb kiváló autó gyártását kezdheti el a tervezőgárda. Amikor az Air egy független minősítő szerint hozta a 800 km EPA hatótávot, nagyon megindult a Lucid szekere és az Air után már kilátásba is helyezték a következő autójukat.

Az Air szedán formája után a Lucid egy SUV-val akar előrukkolni, amit Peter Rawlinson vezérigazgató is megerősített egy autósmagazinnak még tavaly nyáron.

„Megerősíthetem, hogy már dolgozunk egy SUV-n, ami az Air platformján alapul. Ha rajtam múlik, 2023 elején már gyártásba is kerülhet. Ez az elképzelés. Mindez nagyon fontos számunkra, hogy bővíteni tudjuk üzleti tevékenységünket”

Rawlinson elmondása szerint az SUV is ugyanolyan kiváló élményt nyújt majd gazdájának, mint az Air. Ráadásul az optimalizációs törekvéseknek köszönhetően mindkét modell egy gyártósoron készülhet majd. Mindez a Lucid üzemének bővítésével válik elérhetővé. Ezzel pedig el is érkeztünk mostani cikkünk apropójához, vagyis, hogy a már létező Lucid üzem megkapta a bővítési engedélyt az arizonai hatóságoktól.

Az üzem eredetileg 8 hónap alatt épült fel a semmiből és Rawlinson különösen büszke, hogy rögtön a bővítési folyamatokkal folytathatják. 2020 decemberére elkészült az első ütem és így már évi 30 000 darab Air legyártása vált lehetővé. Ha elkészül a bővítés, akkor évi 400 000 autó legyártására lesz képes csak itt a Lucid. A bővítés 4 ütemes lesz és 2028-ig fognak velük elkészülni.

Ráadásul a Lucid már Szaud Arábiában is gyárat készül építeni, valamint az európai piacra való belépés is már a tervek között van!

Pedig a dolgok nem mentek mindig ilyen jól, a 2017 és 2019 közötti két évben a Lucid annyira kifogyott az anyagi forrásokból, hogy az Air fejlesztését is fel kellett függeszteniük. A gyártás kapcsán elmondjuk még, hogy Rawlinson kijelentette, nem hajlandóak a gyártást kiszervezni más vállalatoknak, kerüljön bármibe is annak megtartása.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!