Már az Airbus is foglalkozik az elektromos repülőkkel

0

A személyautók elektromossá tételén túl még számos olyan iparág van, ahol fosszilis energiával működtetett gépek szolgálják az emberiséget, de már látszanak azért a biztató jelek! Az egyik kedvencünk a munkagépek világa, ahol már több cég is felismerte, hogy például egyetlen ilyen eszköz elektromossal való kiváltása éves szinten mennyi pénzt tud nekik megspórolni a karbantartáson és az üzemanyagon. A másik nagy szén-dioxid kibocsátó és olajfaló ágazat a légi személyszállítás.

Egyre több jel mutat arra, hogy a nem is olyan távoli jövőben meg fog tudni valósulni egy tisztán elektromos repülőgép, amibe értelmezhető létszámú utas is elhelyezhető és a hatótáv is komoly. Ezt is több irányból lehet megközelíteni, legalábbis az elektromos energia tárolására vonatkozóan, ami aztán ellátja a repülőgépet (és a hajtóműveket) energiával. Az egyik szemlélet az, hogy egy ilyen gépen akkupakkokat kell majd elhelyezni, melyek fejlett technológiájuk és energiasűrűségük révén képesek lesznek a teljes repülőt kiszolgálni. Ezt a nézetet képviseli Elon Musk is, szerinte akár 3-4 éven belül megjelenhetnek az ilyen repülők. Ehhez csupán a 400 Wh/kg energiasűrűségű akkumulátorokig kell eljutni.

Egy másik megközelítés is az elektromos áramot veszi alapul, de az a repülőgépen állítaná elő az energiát, hidrogénből. Az Airbus is ezen az állásponton van, ők 2035-re készülnek és már 3 tanulmány-jellegű repülőgépet is bemutattak, mindegyik célja a karbon-mentes légi közlekedés:

A fotó felső részén egy 120-200 személy szállítására alkalmas gép látható, közel 2000 tengeri mérföldes hatótávval. Az energiáról egy módosított gázturbina gondoskodna, ami hidrogénnel működne, kerozin helyett. A folyékony állapotú hidrogén tartályokban lenne jelen a gépen, amik a hátsó nyomó válaszfal mögött helyezkednek el. Célja a kontinensek közötti közlekedés lefedése.A középső, kissé futurisztikus gép maximum 100 fővel üzemelne, szintén hidrogénes gázturbinával, 1000 tengeri mérföldes hatótávval, leginkább rövidtávokon.

Guillaume Faury, Airbus CEO így nyilatkozott a prototípusokról:

„Ezen tanulmányok célja az, hogy segítsenek bennünket a világ első éghajlat-semleges, nulla kibocsátású kereskedelmi repülőgépének tervezésében, amelyet 2035-ig kívánunk üzembe helyezni. A hidrogén-alapú közlekedésre való átállásra, mint elsődleges energiaforrás, sok erőfeszítést kíván majd világszerte a repülőgépiparban. A kormányzati és az ipari partnerek támogatásával együtt sikeresen meg tudunk majd felelni ennek a kihívásnak, aminek célja a megújuló energia jelenlétének növelése a közlekedésben, ezzel is elősegítve a fenntartható jövőt.”

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!