Nem lesz több elektromos Skoda Citigo

0

A Skoda Citigo-e iV elfogyott ezért beszüntetik a forgalmazását, csakúgy, mint a belső égésű motorral szerelt változatának tavaly. A VW szintén ideiglenesen leállítja az e-Up megrendeléseit Németországban, a nagy kereslet miatt.

Míg a Volkswagen e-Up megrendelésének leállítása hivatalosan csak ideiglenes, addig a cég cseh leányvállalatánál, a Skodánál teljesen leállítják a Citigo-e iV gyártását. Alain Favey a cég értékesítési és marketing igazgatója elmondta, hogy eladták az összes autót és befejezik annak gyártását. Továbbá nem lesz helyette más, a jövőben a Skoda már nem tervez ekkora autót a kínálatába, most már inkább a nagyobb modellekre koncentrálnak majd. Elképzelhető, hogy a döntés hátterében az áll, hogy hamarosan érkezik a Seat Mii electric, bár azt még nem mondták meg, hogy egészen pontosan mikor.

A Skoda németországi szóvivője szintén megerősítette, hogy: „A Skoda első elektromos autója a Citigo-e iV nagy érdeklődésnek örvendett és sok megrendelést kapott.” „Ennek eredményeként a meglévő gyártókapacitások kimerültek és a modell már nem rendelhető.”

A Volkswagen spanyol leányvállalatánál a Seat-nál az Mii electric továbbra is szerepel a németországi honlapon, de nem rendelhető és nem is konfigurálható. Az Egyesült Királyságban az autó konfigurálható, de tesztvezetésre még nincs lehetőség. A honlapon egyébként az áll, hogy 2020-tól lesz elérhető, de ez várhatóan a következő évre tolódik, amit a cég németországi szóvivője is megerősített.

Németországban erőteljesen megnövekedett a kereslet az elektromos autók iránt és sokan választották a Volkswagen e-Up!-ot. Ennek következtében a cég már csak 16 hónapos szállítási határidőt tud vállalni minden új modellre. A VW szóvivője elmondta, hogy „Ügyfeleink érdekében inkább a gyorsan elérhető elektromos járművekre koncentrálunk”, ezért ideiglenesen beszüntetik az e-Up! értékesítését.

Az értékesítés leállítása már várható volt. Jürgen Stackmann, a Volkswagen értékesítései igazgatója elmondta, hogy az e-Up kapta a legtöbb megrendelést az összes többi modell közül Németországban. „Szinte olyan volt, mintha az e-Up iránt érdeklődők egyszerre megnyomták volna a rendelés gombot” – mondta Stackmann. Júliusban a Volkswagen több e-Up-ot adott el, mint az előző kilenc hónapban együtt.

Az azonban kérdéses, hogy árulni fogja-e még valaha az e-Up-ot a Volkswagen, mivel a 16 hónapos szállítási határidőt figyelembe véve 2022 elejéig tart majd a most megrendelt modellek kiszállítása. 2023-ban pedig már elvileg érkezik a Volkswagen rövidített MEB platformjára épülő kis elektromos autó az ID.1 is. Azonban voltak olyan hírek melyek szerint két évet késhet az autó és csak 2025-ben érkezik majd.

Az e-Up ára egyébként igen kedvező Németországban, minden kedvezmény után a végső fogyasztói ár 11,941 euró, ami nagyjából 4,3 millió forint. A vonzó ár egyébként a Seat Mii electric és a Skoda Citigo-e iV testvérmodellekre is vonatkozik, sőt ezek még olcsóbbak is.

A Volkswagen csoport kisautói különösebb innováció nélkül is igen sikeresnek bizonyulnak. Áprilisig 20 000 e-Up-ot rendeltek, ami az egész éves keret volt, a Seat Mii electric szintén elkelt már 2020-ra, ahogyan a Skoda Citigo-e iV készletei is kimerültek.