Megjelent a Mercedes-Benz eVito tourer 100 kWh-s akkumulátorral

0

Nincs mese, az áru és személyszállítás területére is betört az elektromos meghajtás és ahogy telik az idő, egyre komolyabb részesedést követel majd magának. Ezúttal egy komoly játékos, a Mercedes-Benz gondolta azt, hogy itt az ideje az EQV furgon mellé egy újabb résztvevőt bedobni a játékba. A furgon-vonalon mozgó és joggal népszerű Vito elektromos változata lett az eVito, ami Németországban már 53 990 eurótól megvásárolható.

A kezdetben csak 41,4 kWh-s akkupakkal és 84 kW teljesítményű motorral tervezett furgon szerencsére komoly növekedésen esett át 2017 óta, akkor beszélt ugyanis először a Mercedes-Benz arról, hogy a népszerű Vitoból készül egy tisztán elektromos változat is.

“Meggyőződésünk, hogy szükség van az elektromos meghajtásra a kisteherautókban, különösen a belvárosi felhasználásban. Ez azt jelenti, hogy a kereskedelmi flotta villamosítása önmagában ugyanazokat az elveket követi, mint a klasszikus meghajtású flotta kialakításakor, ha a jövedelmezőségről van szó.”

A most értékesítés alá eső eVito már 100 kWh-ból tud gazdálkodni, ami igen jelentős növekedés. Természetesen ez a szám nem a valós kihasználhatóságot mutatja, hiszen a rendszer fent tart magának valamennyit az akkupakk védelmében, így a ténylegesen használható kapacitás 90 kWh. Az elektromos motor csúcsteljesítménye 150 kW (84 kW volt az eredeti terv), míg tölthetőség szempontjából sem áll rosszul az autó: 11 kW AC fedélzeti töltő (3-fázisú), míg DC villámtölthetőség szempontjából alapból 50 kW, opciósan 110 kW teljesítmény áll rendelkezésre. A nyomaték is szép számot mutat: 362 Nm.

A furgon kiépítése is kettő lehetőséget mutat, ami leginkább a felépítmény hosszát határozza meg. A leendő vásárló választhat a Long (5140 mm) és az Extra Long (5370 mm) opciók közül, utóbbi kivitelbe akár 9 személy szállítására alkalmas ülés szám is beépíthető. Ugyanez a kettősség köszön vissza a végsebességben is, hiszen alapból 140 km/h, de kérhető 160 km/h korlátozással is.

Az eVito testvérének tekinthető a már említett EQV furgon is, ám míg az eVito a személyszállításban, vagy árufuvarozásban lesz jó helyen, addig az EQV leginkább a személyes felhasználásban fog alternatívát nyújtani, tekintve a felhasznált anyagokat az utastérben.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!