Egy éve folyamatosan nyereséges a Tesla

0

A 2020-as első negyedévhez képest valamivel visszaesett a Tesla gyártási számai a második negyedévben, viszont a kiszállított modellek száma jóval meghaladta az első negyedéves eredményt. Ekkor már sejteni lehetett, hogy nyereséget könyvelhet el a kaliforniai e-autó gyártó a Q2-ben is.

2020 második negyedévében a Tesla, a koronavírus ellenére 82.272 darab legyártott modellt és 90.891 darab átadott autót tudhat maga mögött. Ezzel pedig a 6 milliárd (6 036) dolláros forgalom mellett, 104 millió a nettó haszon.

A pandémiás időszak ellenére is a Tesla eladásai mindössze 5%-al csökkentek a második negyedévben, holott a legtöbb autógyártó 30-35%-os csökkenést könyvelt el az eladásokban. Ezért meglepő, hogy a Tesla ilyen szép eredményt ért el a gyárbezárások ellenére is!

A hivatalos jelentésből továbbá az is kiderül, hogy 857 millió dolláros bevétettel segítette a Solar üzletág ezt a remek második negyedévet. 27 MW teljesítményű napelemet és 419 MWh akkumulátor tárolót telepítettek és helyeztek üzembe. Tehát egy jó döntésnek bizonyult, mikor Elon Musk összevonta a két vállalatot.

A Tesla most már sorozatban a negyedik negyedévben nyereséget könyvelhet el, ezzel pedig teljesítette a legnagyobb 500 amerikai tőzsdei cég listájára való berekülését. Mindez azt jelenti, hogy ha felveszik a vállalatot a Standard & Poor’s 500-as listájára, akkor kötelező jelleggel kell, hogy TSLA részvényeket vásároljanak olyan amerikai vezető vállalatok, mint az Apple, Microsoft vagy az Exxon a következő hetekben.

Továbbá, két hónap múlva jön a régóta várt eseménye a Teslának, a Battery Day! Izgalmas napok, hónapok elé nézünk!

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!