Megkezdődik a Plug-in-hibrid autómodellek gyártása a kecskeméti Mercedes-gyárban

0

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a kizárólag Kecskeméten gyártott hibrid Mercedes-Benz CLA bemutatásakor kedden elmondta: kiemelten fontos, hogy minél több olyan értékteremtő vállalkozás működjön az országban, amely nemzeti érdeket szolgál, magas színvonalú tudást hasznosít és high-tech gyártókapacitásokat hoz létre, valamint gondol a fenntarthatóságra, és óvja a környezetet.    

A kecskeméti autógyár egyike az olyan stratégiai fontosságú beruházásoknak Magyarországon, amelyre ez jellemző – szögezte le. Az új modellek gyártása nem csak az üzem, de a magyar járműiparban is fontos mérföldkő, hiszen olyan helyzetben történik, amelyben a világ járműipara nem mindennapi gazdasági kihívás előtt áll – mondta. Palkovics László beszélt arról is, hogy nemzeti érdek a munkahelyvédelem és a munkahelyteremtés is. Emlékeztetett: az autóipar adja a magyar export közel negyedét, az éves magyar GDP több mint 5 százalékát, a beszállítók és egyéb szolgáltatók pedig további 8-9 százalékot adnak hozzá ehhez.

A kecskeméti üzem több mint 4400 munkatársat foglalkoztat, regionálisan és országosan is az egyik legjelentősebb munkáltató – sorolta.     Hangsúlyozta: az ITM elkötelezte magát amellett, hogy 2030-ra az előállított energia 90 százalékban szén-dioxid-mentes lesz, 2050-re pedig klímasemleges országgá válik Magyarország. A klímavédelmi és gazdaságfejlesztési szempontokat azonban csak az iparral együtt lehet érvényre juttatni. A Mercedes-Benz gyár ebben példaértékű. 

A helyszínen kiosztott sajtóközlemény szerint a Plug-in-hibrid meghajtású CLA Coupé és CLA Shooting Brake gyártása a vállalat világszerte elindított elektromos offenzívájának újabb mérföldköve. A Mercedes-Benz kompakt járművek szegmensében ezzel hat modellre bővítik a Plug-in-hibrid kínálatot. 

Reinhard Münster, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte: az év végére portfóliójukban már öt teljesen elektromos, illetve húsz Plug-in-hibrid modell szerepel majd. Tíz év múlva az eladott személyautók 15 százaléka elektromos, illetve hibrid jármű lesz, és kevesebb, mint 20 év múlva sikerül egy szén-dioxid-semleges flottát kialakítaniuk.

Mint mondta: a CLA 250 e Coupé kombinált üzemanyag-fogyasztása 1,5-1,4 liter, kombinált villamosenergia-fogyasztása pedig 15,1-15,0 kilowattóra 100 kilométeren, kombinált szén-dioxid-kibocsátása pedig 35-31 gramm kilométerenként. A CLA 250 e Shooting Brake kombinált üzemanyag-fogyasztás 1,6-1,4 liter, kombinált energiafogyasztás 15,5-14,8 kilowattóra 100 kilométeren, kombinált szén-dioxid-kibocsátása pedig 37-33 gramm kilométerenként. Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a kecskeméti gyárnak az elmúlt nyolc évben autónként 40 százalékkal sikerült csökkenteni az energiafelhasználást, a vízfelhasználást 30 százalékkal, a hulladék újrahasznosítást pedig szinte 100 százalékra emelték.  

Kiemelte: „a kecskeméti gyár lépésről lépésre átáll a zöld energia felhasználásra”, így 2022-től gyakorlatilag szén-dioxid-semleges lesz a működése. Az ügyvezető igazgató beszélt arról is, hogy a világjárvány miatt öt hétre le kellett állítaniuk a termelést, de az óvintézkedéseknek köszönhetően áprilisban újra lehetet indítani a gyártást, amely jelenleg két műszakban folyik. Augusztus első hetétől pedig ismét három műszakban zajlik majd a gyártás. Christian Wolff elmondta: „az augusztusra tervezett nyári szünet nem az autóipar gyengélkedésének újabb jele”. A gyártásmentes időszakra egy további új, „zöld modell” miatt van szükség.

A Mercedes-Benz A-osztály hibridmodelljének bevezetéséhez ugyanis bizonyos átállásra van szükség. Ezzel a lépéssel elérik azt, hogy minden modelljüket hibrid- és belsőégésű motorral is gyártják majd – tette hozzá az ügyvezető. A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában 2012. március 30-án indult a termelés. A 800 millió euróból épített gyárban az első modell a B-osztály volt, ezt követte 2013-ban a négyajtós kompakt CLA, majd 2015-ben a CLA Shooting Brake. A két utóbbi modellt kizárólag itt gyártják a világpiacokra. A termékpalettát 2018 májusa óta az új A-osztály is kiegészíti. 

A kecskeméti üzemben 2019 februárjában kezdték meg a CLA Coupé második generációjának gyártását, majd néhány hónappal később, júniusban az új CLA Shooting Brake első sorozatban gyártott példánya is legördült a szalagról. Tavaly októberben pedig megkezdődött a háromféle Mercedes-AMG Performance gyártása is. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. nettó árbevétele 2019-ben 3,7 milliárd euró volt, ez 2,7 százalékos növekedés 2018-hoz képest.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!