Már tesztelik a plug-in hibrid Transportert a Nürburgringen

0

Szerencsére elmondható, hogy az elektromos meghajtás, ha lassan is, de biztosan azért az autóipar minden irányába elterjed és ebben az a jó, hogy olyan autók is kapnak részben, vagy egészben elektromos hajtásláncot, amiről korábban nem gondoltuk volna. Ilyen eset tipikusan a Volkswagen Transporter is, amit szinte mindenki dízeles erőforrással tudott eddig elképzelni. A típus jelenlegi változata 2016 óta van a piacon és 2019-ben kapott egy frissítést is 6.1 verziószám alatt. Ám a tervek szerint 2021-ben érkezik majd a T7 generáció, benne a Volkswagen plug-in hibrid hajtáslánca.

Transporter 6.1

A külső dizájnelemekről nincsen információnk, de az alábbi sorozaton megfigyelhető, mi vár ránk, még ha erős álcafólia alatt is vannak az új lemezek:

A fotók egyébként a németországi Nürburgring versenypályán készültek és ha alaposan megnézzük őket, látható is a vélhetően töltőbemenetet rejtő fedőlap az autó jobb oldalán. A képen szereplő autó érdekessége még, hogy kicsit mintha ültetve lenne, ennek okát nem ismerjük, de nyilván oka van!

A belsőégésű motorral szerelt T7-et már korábban lencsevégre kapták, amit csak azért említünk meg, mert akkor az autó utasteréről is készült egy fotó, így talán feltételezhető, hogy a végleges (és plug-in hibrid) kiadásban is feltűnik belőle pár elem.

Ha már plug-in hibrid, a Transporter ezen variánsa is vélhetően a 2. generációs Passat GTE-ben bemutatkozó technikát sorakoztatná fel, konkrétan:

13 kWh kapacitású akkumulátorcsomag (30%-kal nagyobb, mint az előd 9,9 kWh-s akkuja)
– Akár 55 km WLTP, 70 km NEDC hatótáv tisztán elektromos módban. (a korábbi GTE-nél 20 km is lehet a megnövekedett hatótáv)
160 kW (218 LE) rendszerteljesítmény, GTE módban. Az 1,4 TSI benzines erőforrás magában 110 kW/150 LE-t tud felmutatni, míg az elektromos motor 85 kW/115 LE-t.
3,6 kW fedélzeti töltő (Az akkucsomagot ezzel nagyjából 4 óra alatt teljesen fel lehet tölteni 0%-ról)

A belsőégésű TSI benzinmotor teljesítménye 115 kW (156 LE), ehhez jön majd hozzá az elektromos motor 85 kW-ja (115 LE). GTE módban pedig a rendszer összteljesítménye 160 kW (218 LE), 400 Nm nyomaték mellett és 222 km/h-ban maximalizált végsebességgel. Azt nem tudni, hogy a Transporter esetében is megtartaná-e a Volkswagen a benzinmotort ebben a felállásban.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!