A Renault a 2019. év végi jelentésében megemlítette, hogy 2020-ban tervezik elindítani a teljesen elektromos Renault Twingo gyártását, és később, 2021–2022-ben pedig érkezni fog a teljesen elektromos Dacia is. Az eredeti híresztelések arról szóltak, hogy a Dacia Duster fog kapni egy elektromos változatot is, most viszont biztosra vehető, hogy egy teljesen új autóval készül a Renault. A gyártó csak „Dacia Urban City car” néven hivatkozik az új elektromos autóra, ami arra enged következtetni, hogy egy Sanderohoz hasonló méretű autóval fognak előrukkolni a franciák.
Azonban a román autógyártó bemutatta újdonságát, ami a Dacia Spring nevet viseli. Fontos megemlíteni, hogy a Spring még tanulmánynak tekinthető, de nem sok választja el a végleges sorozatgyártott változattól. Azaz amit most a képeken láthatunk, jó eséllyel ez fog majd a kereskedésekbe is eljutni.
A kompakt méretű SUV elsősorban városi használatra készül, a futurisztikus megjelenésnek köszönhetően pedig a célközönség a fiatalabb korosztály. Bárhogy is legyen, az autó elől-hátul LED-fényszórókat kapott, a hátsó lámpákon látható dupla nyilas grafika pedig hamarosan más modelleken is visszaköszönhet. Előröl nézve a Dacia Spring több közös stílusjegyet is felvonultat a kínai piacon már jelen lévő Renault City K-ZE-vel, elég csak a fényszórókat, az alatta lévő három részre osztott nappali menetfényt, vagy épp a hűtőrácsot említeni, ami szintén meglehetősen Renault-s lett.
A Dacia egyelőre nem hozta nyilvánosságra, hogy pontosan mekkora elektromos motor és akkumulátor került a Springbe, de az biztos, hogy WLTP szerint akár 200 kilométert is meg tud tenni majd egyetlen feltöltéssel.
A Dacia szeretne hű maradni felfogásához és értékeihez, éppen ezért, hogy az elektromos mobilitás a lehető legtöbb ember számára elérhető és megfizethető legyen, az ötajtós és négyüléses kivitelben készülő elektromos modell már 2021-ben megérkezhet a piacra.
Ára pedig 15 ezer euró, nagyjából 5 millió forint körül alakulhat!