32 ezer előjegyzés érkezett a Taycanra, további 500 új alkalmazottat venne fel a Porsche

0

Szeptember negyedikén mutatták be az első tisztán elektromos Porschet, ami a Taycan névre hallgat. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy hogyan is fogják fogadni az érdeklődők és a rajongók az elektromos Porschet. Ám azóta kiderült, hogy egy sikermodellről lehet szó.

A Porsche közlése szerint eddig 32 ezer előjegyzés érkezett a Taycanra, melyből éves szinten több készülhet majd, mint a 911-ből. Szeptember kilencedikén indult meg a Taycan gyártása, ahol jelenleg 1500-an dolgoznak. Azonban ez a létszám kevésnek bizonyult, ezért a Porsche bejelentette, hogy további munkavállaló felvételét tervezik, hogy ki tudják elégíteni a növekvő keresletet.

A felvételi folyamatokat 2020 második negyedévében indítja el a gyártó, addig még biztosan behatárolt képességekkel üzemel a zuffenhauseni gyár.

Azonban jó látni, hogy egy 50 és 61 millió forintnak megfelelő euróért árult elektromos autóra is akkora a kereslet, hogy új alkalmazottakat kell felvenni.

Regisztrálj a fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. “e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!