Elindult a Volvo Trucks első elektromos és önvezető járműve

Vera, a Volvo Trucks elektromos, hálózatba kapcsolt és önvezető járműve egy integrált megoldás részeként szállít majd árut a göteborgi egy logisztikai központból a kikötői terminálba. Ez a feladat a Volvo Trucks és a DFDS komphajózási és logisztikai cég új együttműködésének eredménye.

Az együttműködés célja, hogy a Vera koncepciót valós felhasználási körülmények között valósítsák meg. Ezzel egy olyan hálózatba kapcsolt rendszert sikerült megteremteni, amely folyamatos áruáramlást biztosít a DFDS logisztikai központjától a kikötői terminálig, azaz a világ többi része felé.

A Volvo Trucks 2018-ban mutatta be az első elektromos, hálózatba kapcsolt és önvezető megoldását, amelyet a logisztikai központokban, gyárakban és kikötőkben végzett, állandóan ismétlődő feladatokra terveztek. A Vera rövid távolságokra képes, nagy mennyiségű árut nagy pontossággal szállítani.

„Most lehetőségünk nyílt arra, hogy ideális környezetben valósítsuk meg, valamint továbbfejlesszük Vera képességeit más hasonló műveletekhez” – mondja Mikael Karlsson, a Volvo Trucks Önvezető Megoldások részlegének alelnöke.

A terv egy több Vera járműből álló hálózatba kapcsolt rendszer megalkotása, amelyet egy irányítótorony felügyel. A cél a fokozott hatékonyság, rugalmasság és fenntarthatóság iránti igényeknek megfelelő, zökkenőmentes és folyamatos áruáramlás lehetővé tétele. A DFDS vállalattal való együttműködés az első lépés Vera valós szállítási feladatban történő megvalósítása felé, ipari területen belül, előre meghatározozott útvonalakon.

„Szeretnénk a hálózatba kapcsolt, önvezető szállítás élvonalában lenni. Ez az együttműködés segít abban, hogy hatékony, rugalmas és fenntartható hosszú távú megoldást dolgozzunk ki az automatizált járművek fogadására, amely előnyös ügyfeleink, a környezet és az üzletmenetünk számára” – mondja Torben Carlsen, a DFDS vezérigazgatója.

Az automatizált szállítási megoldást még továbbfejlesztik a technika, az üzemeltetés menedzselése és az infrastruktúra-adaptációk tekintetében a teljes mértékű üzemképesség érdekében. Ezenkívül bevezetik a szükséges biztonsági óvintézkedéseket a társadalmi követelményeknek való megfelelésért, így építenek biztonságos utat az automatizált szállítási megoldások felé.

Ahogy a Volvo Trucks egyre több tapasztalatot szerez, a Vera más hasonló felhasználási esetekben is alkalmazhatóvá válhat a mai szállítások megoldások kiegészítéseként.

„A kis zajszinttel és kipufogógázok nélkül üzemelő automatizált szállítójárművek fontos szerepet játszanak a logisztika jövőjében, ezek mind az üzletmenet, mind a társadalom szempontjából előnyösek. Ezt az együttműködést fontos kezdetnek tartjuk, és ezen a területen szeretnénk élen járni a fejlesztésben. Vera sebessége korlátozott, ám a miénk nem. A tesztelést már megkezdtük, és a megoldást az elkövetkező években kívánjuk megvalósítani” – teszi hozzá Mikael Karlsson.

Regisztrálj a fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. “e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/