Plug-in hibrid hajtásláncot kapott az Opel Grandland X

0

Már többször előkerült a hír, hogy a PSA csoport nagy elektromosításba kezd. A vállalat vezetője ismét megerősítette, hogy irányítása alatt az elektromos meghajtás alkalmazása irányában indulnak el. Nem is meglepő, hisz egyre több gyártó úgy gondolja, hogy az elektromos autók korszaka következik. A változást egyrészt a piac, és ezzel együtt a vásárlói igények átalakulása, másrészt pedig az Európában bevezetni kívánt szigorodó környezetvédelmi előírások mozgatják. Szeptember végén pedig három plug-in hibrid modellt mutatott be a Peugeot. Ekkor már számítani lehetett arra, hogy az Opelből is érkezik a PHEV verzió. Ami a Peugeot 3008 Hybrid4 és 508 Hybrid4 fedélzetén már debütáló hajtásláncot kaphatja meg.

Meg is kapta, így mostantól a hibrid technológia és az összkerékhajtás már egyszerre is rendelkezésre állhat. A hajtáslánc alapjait egy 1.6 literes, négyhengeres benzinmotor adja, ami mellé tengelyenként egy villanymotort és egy 13.2 kWh kapacitású akkumulátorcsomagot mellékelt a gyártó. A benzines erőforrás teljesítménye 200 lóerő, míg az elektromos motorok 109 lóerőnyi pluszt adnak. A gyártó a végleges összteljesítményt 300 lóerőben adta meg. Az első villanymotor mellé egy nyolcfokozatú automata váltó társult, míg a második villanymotor, az inverter és a differenciálmű az elektronikus vezérlésű hátsó tengelyhez került csatlakoztatásra, így biztosítva az igény esetén aktiválható összkerékhajtást.

Az Opel szerint a Grandland X 50 kilométer megtételére képes tisztán elektromos üzemmódban. Mindez pedig a WLTP szerint mért érték, ami közelebb áll a valósághoz.

Négy különböző vezetési mód közül választhatnak a vásárlók, melyek az elektromos, hibrid, összkerékhajtás és a sport mód.

A gyártó által megadott értékek alapján a Grandland X Hybrid 4 átlagfogyasztása 100 kilométerre vetítve 2,2 liter. A kilométerenkénti károsanyag-kibocsátás pedig mindössze 49 gramm.

A plug-in crossoverek értékesítése már a következő hetekben elstartolhat Európában, azonban az első példányok kiszállítására a jövő év elejéig várnunk kell.

Regisztrálj a fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. “e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!