Már az Audi és a Porsche is vizsgálja a Model 3-at!

0

Ahogy egyre több figyelmet kap a Tesla Model 3, úgy lesz kikerülhetetlen tényező egy adott térség autóiparában. Így volt ez az Egyesült Államok esetében is és bizony a neves európai autógyártóknak is fel kell venniük a versenyt ezzel az autóval, akármennyire is titkolják ezen szándékukat. Az USA-ban már köröket ver a Tesla a hagyományosnak mondható márkák (pl.: BMW) esetében, már ami a „prémium szedán” kategóriát illeti.

Ez az autó pedig már itt van Európában is, így hamarosan itt is kikerülhetetlen tényező válhat belőle, amihez bizonyára lesz 1-2 szava az itt „őshonos” márkáknak is! Itt jön be a képbe a „reverse-engineering” kifejezés, amit tükörfordításban úgy mondhatnánk, hogy „fordított fejlesztés”. A módszer lényege, hogy egy adott márka vesz a rivális típusból és azt a saját műhelyében szétszedi, majd alaposan kielemzi az abban felhasznált fejlesztéseket.

Nem ismeretlen fogalom ez például a Mercedes-Benz számára sem, akik még 2017 telén különösen furcsa és vitathatatlanul óvatos módszert alkalmaztak a Tesla Model X esetében.
Ahelyett, hogy vettek volna egyet a Teslától vagy akár egy használt típust, az autógyár inkább bérelt egyet egy bajor párostól, a Sixt autókölcsönzőn keresztül. A német Spiegel magazin szerint a pár vakációra indult és bérbe adták a saját Model X járművüket a Sixtnek, akiktől aztán a Daimler bérelte ki. Gondolták alaposan kielemzik, szétszerelik a típust, amíg a tulajdonos pár a vakációját tölti valahol messze és a tesztek után visszaadják a Sixtnek. A Mercedes tesztpilótái a Stuttgart melletti sindelfingeni tesztpályán hajtották a kocsit, miközben alapos hő és rezgéstűrési próbáknak vetették alá. De Barcelonába is átugrottak a Model X-et tesztelve. Azonban nem várt esemény történt és az autó súlyos károsodásokat szenvedett egy balesetben. A Sixt elmondása szerint az ilyen bérlés szembe megy minden szabályzatukkal és a Daimlernek kell a teljes helyreállítás költségeit fizetni, ami 5 számjegyű is lehet, természetesen Euróban!

Remélhetőleg a Porsche és az Audi nem fog így járni, hiszen a német Manager Magazin megírta az Audi véleményét is a témáról, elsősorban belsős forrásokra hivatkozva.
A cikk lényege az, hogy az Audi-Porsche közös fejlesztésű PPE padlólemez fejlesztését más irányból kell megközelíteni, mert az jelen formájában túl magas áron kivitelezhető.
„A Porsche és Audi fejlesztőknek változtatniuk kell (a PPE padlólemezen), mert a Tesla Model 3 jobb, mint ahogyan azt hitték.”
A Volkswagen-Csoport jelenleg 2 fő padlólemez kategóriát tart fenn és csiszolgat, ha e-autókról van szó. (továbbiak is vannak, ám ez a mostani cikk szempontjából nem releváns)
MEB (Modular Electrification Toolkit): ez a padlólemez lesz az alapja a 2020-ban érkező I.D. termékcsaládnak és az elektromos Audi, Skoda és Seat modelleknek is.
PPE (Premium Platform Electric): Elsősorban az Audi prémium modelljei és a Porsche fog osztozni ezen a padlólemezen. Ezt már 2 éve fejlesztik és 2020 vagy 2021 magasságában érhet meg a sorozatgyártásra.

Képtalálat a következőre: „porsche ppe platform”

A PPE első verziói 3000 eurós darabárra jöttek ki költség szerint, amit még a Porsche talán, de az Audi biztosan nem tud beépíteni autóinak költségeibe. Úgy vélik, hogy csökkenteniük kell a költségeket annak érdekében, hogy versenyképesek legyenek a jövőbeni elektromos autóik. A cikk szerint a márkák el is halaszthatják majd a PPE bevezetését, hogy előbb optimalizálhassák annak gyártási költségeit, legalább a Tesla szintjére eljutva. Lépniük pedig muszáj lesz, hiszen a PPE padlólemez egyre fontosabb lesz mindkét márka életében, ahogy jönnek ki az újabb modellekkel.

Keresel egy helyet, ahol elmondhatod amit gondolsz? Ha nincs Facebook fiókod akkor regisztrálj a megújult fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. “e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!