Három plug-in hibrid modellel bővített a Mercedes-Benz

0

A Mercedes újabb lépést tett az elektromosítás irányába, hiszen két plug-in hibrid motort mutatott be az elmúlt napokban.

Az E300e és E300de névre hallgató modellek benzin-és dízelmotorral kerülnek értékesítésére, plusz ezek mellett még egy elektromos motor is megtalálható lesz az autóban. A célcsoport pedig minkét modell esetében ugyanaz, azaz azok a vásárlók akik hosszú utazások esetén kényelemre, városban történő közlekedéskor pedig zéró károsanyag-kibocsátásra vágynak.

A Mercedesnek már volt plug-in hibrid modellje, az E350e. Ehelyett érkezett az E300e, a kétliteres, négyhengeres, turbófeltöltővel ellátott benzinmotor ami alapból 211 lóerőt biztosít, a 13.5 kWh-s akkumulátorból táplálkozó elektromos motor pedig további 122 lóerőt ad az összteljesítményhez. Mindez pedig 700 Nm-nyi nyomatékkal karöltve 5.7 másodperces 0-100-as gyorsulást és 250 km/órás végsebességet kínál.

Az E300de esetében egy 194 lóerős, 2 literes turbódízel szolgálja az autó alapját, e mellé társul a fenti elektromos motor. A két rendszer összteljesítménye 306 lóerő, a csúcsnyomaték 700 Nm, a 0-100-as gyorsulás pedig 5.9 másodperc.

A két modell tisztán elektromos üzemmódban megtehető távolsága 50-54 kilométerre nőtt az előző 33 kilométerhez képest.

Ugyanezek a hajtások a C osztályban is elérhetők lesznek, valamivel hosszabb elektromos hatótávval és kedvezőbb fogyasztással. A plug-in hibridek akkumulátora szabvány 230-as konnektorból körülbelül öt óra alatt tölthető újra, azonban Wallbox használatával akár másfél órára is rövidülhet ez az idő (7,4 kW AC).

A C-osztályból csak dízel, az E-ből mindkettő, és az S-osztályból pedig csak benzines plug-in hibrid verzió készül. Az S egy 3 literes V6-os motort kap.

C 300 de E 300 e E 300 de S 560 e
Hengerek/szelepek száma 4/16 4/16 4/16 6/24
Hengerűrtartalom [cm3] 1950 1991 1950 2996
Üzemanyag gázolaj benzin gázolaj benzin
Teljesítmény [LE (1/min)] 194 (3800) 211 (5500) 194 (3800) 367 (5500-6000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 400 (1600-2800) 350 (1200-4000) 400 (1600-2800) 500 (1800-4500)
Elektromos teljesítmény [kW] 90 90 90 90
Rendszerteljesítmény [kW/LE] 225/306 235/320 225/306 350/476
Összesített nyomaték [Nm] 700 700 700 700
Váltófajta/-fokozat automata/9 automata/9 automata/9 automata/9
Gyorsulás 0-100 km/h 5,6 5,7 5,9 5
Végsebesség [km/h] 250 250 250 250
Végsebesség elektromosan [km/h]  130 130 130 130
Fogyasztás – vegyes [l/100 km] 1,6-1,4 2 1,6 2,6-2,5
CO2-kibocsátás [g/km] 38-42 45 41-44 57-59
Akkumulátorkapacitás [kWh] 13,5 13,5 13,5 13,5
Elektromos fogyasztás – kombinált [kWh/100 km] 18,7 14,5 18,7 20
Elektromos hatótáv [km] 57 50 54 50

Érdekelnek a hírek, érdekességek a Mercedes-Benz és a Smart világából? Esetleg ilyen autót szeretnél venni, de még sok a kérdésed? Vagy már megvetted?
Segítenél másoknak? Tanácsokat adnál? Kérdeznél?
Jó helyen jársz, Magyarország Mercedes-Benz, Smart Elektromos és Plug-in hibrid autós Club Facebook csoportjában mindenre megkapod a választ! Ide kattintva csatlakozz most!

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]
[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva beléphetsz elektromos autós fórumunkba!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fforum||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!