A Siemens és a Cranfield Egyetem egy teljesen önvezető rendszerrel felszerelt 1965-ös Ford Mustangot vitt Goodwoodba. Azonban elég csúnya vége lett a bemutatónak, bár a vállalat előre közölte, hogy túl sok mindenre nem érdemes számítani, és még eléggé pilot módban van az átépítés. A Cranfield Egyetemmel közösen vitt projekt végeredményeképp elkészülő autóval kapcsolatban sok még a kérdőjel, ám azt már tudhatjuk, hogy az alkalmazásra kerülő szenzoroknak köszönhetően a Mustang képes arra, hogy az előtte lévő 1.86 kilométeres útszakaszt feltérképezze, majd a kapott adatokból 3D térképet készítsen. A módosításokat tökéletesen elrejtették, hiszen kívülről mindössze két szenzor észrevehető, ezek a motorháztetőnél és a csomagtartónál kerültek elhelyezésre.

A Siemens nem az elismerő első helyért utazott a híres felfutóra, hanem azt a célt tűzte ki, hogy időeredménytől függetlenül teljesítsék a pályát. Többé kevésbé sikerült is! Annyit azonban tudni illik, hogy a Mustang rendszere csak GPS jel alapján tájékozódik, ami nem éppen a legmegbízhatóbb. Néha önálló életre is kelt, és teljesen másfelé vette az utat. Még szerencse,hogy az autóban ült egy biztonsági sofőr aki nagyon sokszor közbeavatkozott, elkerülve a falnak ütközést.

A videón is látszik, hogy végigment az autó a pályán, de nagyon sokszor korrigálni kellett. Azt nem értem, hogy a Siemens miért mutatott be egy ennyire félkész rendszert?

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]