Jön a 40 kWh kapacitású e-NV200

0

A Nissan mostantól 40 kWh-s akkumulátorcsomaggal árusítja az e-NV200 haszonjárművét.

A frissített és persze nagyobb hatótávot is lehetővé tevő akkumulátorcsomag az új Leafben jelent meg. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy már tavaly októberben belengette a Nissan, hogy az e-NV200 is megkapja a 40 kWh-s akkupakkot. Ehhez egy jó kis rekordöntős médiaeseményt is társított, miszerint az e-NV200 vontatta az addigi legnehezebb súlyt, amivel elektromos autó addig valaha is próbálkozott.

[vc_video link=”https://youtu.be/xF3ga6yEzoo” align=”center”]

A japán gyártó elmondása szerint az új energiaforrással nagyjából 200 km hatótávot lehet elérni. Érdekesség, hogy van egy kis különbség a Leaf és az e-NV200 akkucsomagjában, mégpedig az aktív hőmérséklet menedzselés. Egy Nissan nevében nyilatkozó vezető elmondta, hogy azért az e-NV200 akkumulátorába építették csak be a rendszert, mivel véleményük szerint ez egy haszongépjármű, így többször is kerülhet majd töltőre a kocsi. Mint az kiderült azóta, az új Leaf akkumulátora nem igazán viseli jól egy napon belül a 3. vagy a feletti villámtöltést.

[dt_photos_masonry category=”e-nv200-40kwh”]

A Japán gyártó bízik az új akkucsomagban, amit jól jelez a tény, hogy az eddigi 5 év/100.000 km garanciát megnövelték 8 év/160.000 kilométerre (amelyik hamarabb
bekövetkezik). További finomság az e-NV200 esetében a 6 kW-os fedélzeti töltő.

Forrás: electrek.co

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-facebook-square” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-comments” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!