Kona Electric néven debütált a teljesen elektromos Hyundai

0

A Hyundai a mai napon bemutatta a Kona teljesen elektromos változatát, amely újabb opciót nyújthat az alternatív hajtáslánca vágyó ügyfeleknek.

Nem várta meg a Hyundai a Genfi Autószalont, és egy kis méterű SUV személyében bemutatta a szegmens első elektromos modelljét, amelynek alapjait a már tavaly leleplezett Kona adta. A Kona elektromos változata kétféle akkumulátorcsomaggal is megvásárolható lesz. A nagyobb egy 64 kWh-s csomag, amivel a  kifejezetten optimista értékeiről elhíresült NEDC ciklus szerint 470 kilométeres hatótávolságra lehet számítani. A kisebbiket pedig egy 39,2 kWh-s csomaggal szerelték fel, amely elméletben 300 kilométer megtételét garantálhatja.

A rövidebb hatótávolságot kínáló variáns 99 kW-os teljesítménnyel bíró villanymotorja 9.3, a nagyobb, 150 kW-s egység pedig 7.6 másodperces 0-100-as gyorsulási értéket tud felvonultatni. Hatékonyság tekintetében a gyártó zárkózott maradt, ám 100 kilométerenként 15,2 kWh-s „fogyasztással” számolhatunk. Az akku pakkot beépítették az autó platformjába, ezért nem kellett teret elvenni az utastérből, így a csomagtér mérete is pontosan 373 liter maradt, akárcsak a hagyományos Kona esetében.

A 64 kWh-s Kona Electric lítium-ion akkumulátorai 100 kW-s villámtöltővel 54 perc alatt hozható 80%-os állapotba. A 7,2 kW-os (1x32A) fedélzeti töltővel AC hálózatról a nagyobbik akkut 9 óra 40 perc alatt, míg a kisebbik 39,2 kWh-s akkut pedig 6 óra 10 perc alatt tölthetjük fel.

Az autó kívülről szinte ugyan az mint a hagyományos Kona, ám a hűtőrács zárt lett, a kipufogók pedig eltűntek és aerodinamikai tényezők miatt a lökhárítók is változtak. Az utastérben digitális műszercsoporttal, 7 colos kijelzőn keresztül vezérelhető infotainmnent rendszerrel, hűtő- és szellőző funkciókkal ellátott első ülésekkel és kétirányú gerinctámaszt nyújtó vezetőoldali üléssel találkozhatunk, miközben az extrák listáján olyan tételek szerepelnek, mint mondjuk a 8-colos infotainment kijelző vagy a fűthető kormánykerék. Továbbá megkapta az adaptív tempomatot, sávtartó asszisztenst, keresztirányú forgalomfigyelőt és automata vészfékasszisztenst is.

Ára egyelőre kérdéses, talán a Genfi Autószalon után kiderül, de az biztos, hogy az alapmodellhez képest némi felárra számíthatunk!

Galéria nyitható:

[dt_small_photos category=”kona-electric”]
[vc_video link=”https://youtu.be/QULqfOPvk9Q” align=”center”]
[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-facebook-square” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-comments” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!