Nissan: “Nem aggódunk a Tesla Model 3 miatt”

0

A japán gyártó igen biztos a dolgában, miszerint a Nissan LEAF 2018 lesz a legtöbbet értékesített e-autó a világon.

Erre pedig igen jó esélye van a Japán gyártónak, hiszen egyre csak jönnek a hírek a rengeteg előrendelésről, pedig a vásárlók nagy része maximum képen láthatta az új jövevényt.

Nézzük meg például az USA területét:

A Nissan a LEAF értékesítésével az USA-ban 2014-ben érte el a csúcsot, a maga 30.200 darabos eladott példányával. Igaz, ezek a számok a következő években csökkentek, de ez betudható, hogy az első generációs 24 kWh-s akku pakkal szerelt modell elegendőnek bizonyult a legtöbb vásárlónak. A 30 kWh-s upgrade meg már nem mozgatta meg az emberek fantáziáját.

Azonban a 2018-as év egy újabb fordulópont lehet a Nissan LEAF életében az Egyesül Államokban. Ugyanis az Engadget szerint, már több mint 13.000 előrendelést regisztráltak az új 40 kWh-s LEAF-re. Az öreg kontinensen is elég kelendő az új modell, ugyanis itt decemberig több mint 10.000 darabot rendeltek elő.

Összességében közel 115.000 LEAF-et értékesítettek a 2010-es debütálása óta!

De Európában sincs mitől tartania a Leaf-nek, például Norvégiában ez a helyzet:

A vadonatúj Nissan LEAF még nem elérhető Norvégiában, de jelentős mennyiséget rendeltek elő az ott élők az újra dizájnolt és nagyobb akkus elektromos Nissanból. Már többször beszámoltunk róla, hogy a vadonatúj Nissan LEAF-re globális szinten már több mint 40 000 rendelés érkezett, ebből 13 000 rendelés származik Japánból, 13 000 az Egyesült Államokból és több mint 12 000 Európából. Nos, nagyon úgy néz ki, hogy még a Norvég debütálás előtt összesen 4.000 előrendelést rögzítettek a vadonatúj LEAF-re az országban. Nagyon szép számok! Az első európai modellt pedig már át is vehette az első szerencsés tulajdonos Leo Moran, Angliából január 31.-én.

A Nissan 2011 szeptemberétől árulja a LEAF-et Norvégiában, ez idő alatt 22.781 darab elektromos autójuk talált itt gazdára. A legjobb hónap 2013 októberében volt, mikor egy hónap alatt pontosan 716 darabot regisztráltak az országban. Több mint valószínű, hogy ez a dátum hátrébb szorul a ranglétrán, ha megérkeznek az új generációs LEAF-ek.

A szingapúri “Nissan Futures” konferencián nyilatkozott Nicholas Thomas (global electric vehicle director) aki megerősítette, hogy a Nissannak minden esélye megvan átvenni a vezetést.

” Már több, mint 350.000 elektromos autót adtunk el világszerte, többet mint bárki más a világon. A Nissan Leaf már most is a világ legtöbbet értékesített elektromos autója, de ezzel az új verzióval, amit most mutatunk be, szinte biztosra vehető, hogy megőrizzük ezt a pozíciónkat”

Amikor a versenyhelyzetről kérdezték, a válasza ez volt: ” Hogy aggódom-e a verseny miatt? Nem, nem igazán.”

Az is a Nissan malmára hajthatja a vizet, hogy a 35.000 dollár alapárú Model 3 értékesítése folyamatosan csúszik.

Nem tisztünk véleményt formálni, de mindenképpen kíváncsian várjuk a párbaj kimenetelét, főleg amíg ezzel mi, vásárlók járunk a legjobban!

Ide kattintva csatlakozhatsz a legnagyobb Magyar Tesla Club Facebook csoportunkhoz, ahol elmondhatod a véleményed.

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-facebook-square” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-comments” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]